Hantavírus Aradon: három éve nem járt külföldön, mégis megbetegedett a férfi
Igazolták a laborvizsgálatok a hantavírus-fertőzést az aradi megyei sürgősségi kórházban kezelt betegnél; a páciens állapota stabil, öntudatánál van, együttműködő – közölte hétfőn az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A tájékoztatásban hangsúlyozták, hogy az eredmények szerint a beteg az Európában terjedő vírustörzset kapta el, a megbetegedésnek tehát nincs köze az óceánjáró fedélzetén azonosított Andes hantavírushoz, amely kizárólag Dél-Amerikában terjed – írja az Agerpres.

Az orvosok szerint nagy a vírus olyan változatáról van szó, amely nem emberről emberre terjed, hanem rágcsálók ürülékével való érintkezés útján fertőz. A vírus bekerülhet a szervezetbe a kiszáradt ürülékből származó részecskék belélegzésével, a szem kötőhártyáján keresztül, sérült bőrfelületen át, illetve rágcsálóharapás következtében is.
Mint írtuk, hantavírus-fertőzést igazoltak egy betegnél az aradi megyei sürgősségi kórházban. Kórházi források szerint a beteget május 8-án lázas állapotban utalták be. Az elmúlt három évben nem járt külföldön.
Utóbb az Országos Közegészségügyi Intézet pontosította, hogy az aradi fertőzésgyanús eset még epidemiológiai és klinikai kivizsgálás alatt áll. A közlemény szerint a pácienst 2023 júliusa óta pszichiátriai intézményben kezelik, és nem tudnak arról, hogy kapcsolatba került volna beteg vagy fertőzésgyanús személlyel.
CSAK SAJÁT