Szaporodnak Washingtonban az olyan hangok, amelyek az ukrajnai háború lezárására biztatják a Biden-kormányzatot. A legbefolyásosabb külpolitikai magazinnak tartott Foreign Affairs múlt heti számában két cikk is azt bizonygatja: tarthatatlan Joe Biden elnök tézise, miszerint a konfliktus lezárásáról csakis maguk az ukránok dönthetnek.

Kedden az ukrán elnök bejelentette, hogy feladja korábbi álláspontját, és hajlandó tárgyalni Oroszországgal. Ez jelentős elmozdulás ahhoz képest, hogy szeptemberben Volodimir Zelenszkij rendeletben zárta ki a tárgyalások lehetőségét mindaddig, amíg Moszkvában Vlagyimir Putyin van hatalmon.

Nemzetközi megfigyelők felhívták a figyelmet, hogy egyelőre kizárólag retorikai hajlandóságról beszélünk, hiszen Zelenszkij olyan előfeltételeket szabott – az oroszok által elfoglalt összes terület kiürítését, háborús kárpótlást és a háborús bűncselekmények kivizsgálását –, amelyek eleve lehetetlenné teszik a tárgyalások elkezdését.

Kijevi elemzők is elismerik, hogy az ukrán elnök „manőverezik”. A tárgyalások lehetőségének az elfogadása önmagában nem kötelezi semmire, de biztosítja a nyugati támogatás folytatását – mondta Volodimir Feszenko, a Penta Center nevű független kijevi agytröszt elemzője az AP-nek.

Az előzményekhez tartozik, hogy pár napja a Washington Post arról írt: a Biden-adminisztráció nem nyilvánosan arra biztatja az ukrán vezetőket, hogy mutassanak nyitottságot az Oroszországgal való tárgyalásokra, és módosítsák azt a hivatalos álláspontot, hogy a béketárgyalások feltétele Vlagyimir Putyin elnök távozása a Kremlből. A „tárgyalásokat ismerő források” szerint az amerikai kormány nem akarja tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Kijevet, a tárgyalókészség kinyilvánítása inkább azoknak a szövetségeseknek a megnyugtatását célozza, akiknek választói aggódnak egy évekre elhúzódó háború, illetve a megélhetési költségek ebből fakadó növekedése miatt. „Néhány partnerünk számára az Ukrajna-fáradtság reális” – idéz a lap egy név nélkül nyilatkozó amerikai tisztviselőt.

Terjed az Ukrajna-fáradtság

Egyre több jel utal arra azonban, hogy az Ukrajna-fáradtság az Egyesült Államokban is felütötte a fejét. A közvélemény-kutatások szerint egyre kisebb – főleg a republikánusok körében – Ukrajna támogatása, ami a félidős választások és a Republikánus Párt várható győzelme után megnehezítheti a katonai és gazdasági segélyek folytatását.

Ezzel is függhet össze, hogy megszaporodtak Washingtonban a befolyásos elemzők, agytrösztök, akik/amelyek az ukrajnai háború lezárására biztatják a Biden-kormányzatot. Phyllis Bennis, az Institute for Policy Studies amerikai progresszív agytröszt szakértője már korábban hangoztatta, hogy botorság a II. világháborúhoz hasonló végkifejletet vizionálni, márpedig ha a konfliktus nem az egyik fél kapitulációjával ér véget, akkor a háború lezárása csakis diplomáciai úton történhet. A kérdés már csak az, hogy meddig és milyen áron folytatódik.

Emlékeztetett, hogy az ukrán állam túlélését biztosító segélyek és a háború folytatásához szükséges fegyverek nagy részét az Egyesült Államok biztosítja. Ez azzal is jár meglátása szerint, hogy az USA nem viselkedhet egyszerű szurkolóként, aki a partvonalról nézi Ukrajna és Oroszország „meccsét”, mint akinek egyébként semmi köze hozzá. Washington valóban nem kényszerítheti Ukrajnát tárgyalóasztalhoz, nem mondhatja meg Kijevnek, milyen engedményeket tegyen a békéért – hangsúlyozta –, viszont Ukrajna sem mondhatja meg az Egyesült Államoknak, hogy milyen szintű nukleáris kockázatot vállaljon, illetve mit tehet, vagy nem tehet ennek a kockázatnak az elhárítása érdekében.

Hátraarc

Oroszország és Ukrajna a háború első heteiben intenzíven tárgyalt, és létre is jött egy megállapodás-tervezet – amely tartalmazta egyebek mellett Ukrajna semlegességét nyugati garanciák mellett –, azonban a tárgyalások megszakadtak. Az ukrán fél Putyint okolta, aki nem volt hajlandó személyesen találkozni Zelenszkijjel, kérdőjeleket vetve fel ezáltal az oroszok békekötési szándékát illetően. Moszkva szerint viszont Ukrajna azért állt fel a tárgyalóasztaltól, mert az amerikaiak és a britek meggyőzték, hogy a következő időszakban leszállítandó – azóta valóban leszállított – fejlettebb fegyverrendszerek segítségével legyőzheti az orosz hadsereget. Áprilistól az ukránok háborús ambíciói fokozatosan nőttek, és kiterjedtek az összes 2014 előtti ukrán terület visszafoglalására, beleértve a Krím-félszigetet is.

Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettes kedden azt mondta, hogy Moszkva semmilyen előfeltételt nem támaszt a tárgyalások felújításához, és Kijevet vádolta a „jó szándék hiányával”.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója egy keddi interjúban cáfolta, hogy a nyugati partnerek nyomást gyakorolnának Kijevre a béketárgyalások érdekében. Podoljak szerint ez „képtelenség” lenne, hiszen Ukrajna a nyugati „partnereitől, elsősorban az Egyesült Államoktól” kapott hatékony fegyverekkel kiszorítja az orosz hadsereget a területeiről.

Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Linda Thomas-Greenfield Kijevben újságíróknak nyilatkozva megkerülte a kérdést, hogy beszélt-e az ukránoknak a háború lezárását érintő amerikai elképzelésekről. Helyette azt hangsúlyozta, hogy „Oroszország kezdte ezt (a háborút), és Oroszország vethet véget ennek”. Egyúttal bejelentett egy újabb 25 millió dolláros segélyt.

A bizakodó kijevi nyilatkozatok ellenére a nyár végén indított ukrán ellentámadás a kezdeti lendület után megtorpanni látszik. Az ukránok hetek óta készülnek az orosz invázió első napjaiban elfoglalt dél-keleti Herszon ostromára. Több nyugati elemző szerint is ez lehet a háború döntő csatája. Egy ukrán siker itt megnyithatja az utat a Krím visszafoglalása felé, de minimum azzal járna, hogy az ukránok ismét elvágnák a csatornát, amely a félsziget egyetlen számottevő édesvízforrása. Az oroszok kiürítették a várost, ami nem kedvez az ukrán hadviselésnek. Erre utal Kijev hangos tiltakozása a „civil lakosság deportálása“ ellen, illetve a herszoniakhoz intézett felszólítása, hogy „álljanak ellen”.

Eszkaláció vagy végeérhetetlen háború

Az orosz hadsereg az elmúlt hetekben működésképtelenné tette az ukrajnai villamoshálózat mintegy 40 százalékát. Putyin célja a „terror bombázással” ugyanaz, ami a II. világháború idején a szövetségeseké volt a németországi városok elleni szőnyegbombázással vagy a Japánban ledobott atombombával: a fokozatos rombolással elegendő „fájdalmat” okozni az ukránoknak ahhoz, hogy feladják a háborút – írja a The Hill című amerikai lapban az Atlantic Council vezető tanácsadója. (Az Atlantic Councilt volt amerikai külügyminiszterek hozták létre a múlt század közepén a NATO-politikák megismertetése és elfogadtatása céljával.) A Putyin bombázási kampányának nem lesz jó vége címmel közölt írásában Harlan Ullman úgy vélte, hogy mindenféle fenyegetőzés ellenére Putyin alapesetben nem vállalná az atomháború kockázatát, viszont ha a hadserege összeomlik, és kiűznék Ukrajnából – ami Kijev szándéka –, akkor ezt a „szörnyű forgatókönyvet” sem lehet teljesen elvetni.

Az ukrajnai háború tárgyalásokkal fog véget érni – szögezte le a Foreign Affairs múlt heti számában Emma Ashford, a Stimson Center agytröszt munkatársa, aki mindjárt az elején felrótta a Biden-kormányzatnak, hogy eddig egyáltalán nem foglalkozott a háború lezárásának „kulcsfontosságú kérdésével”. Mi több, azokat a szakértőket és politikusokat, akik a tárgyalásos rendezésre irányuló diplomáciai erőfeszítéseket sürgették, naivnak és már-már hazaárulónak tekintették. Holott az igazán veszélyes Ashford szerint „az abszolút győzelem fantáziája”, miközben az utóbbi hetek eszkalációja azt sugallja, hogy Putyin nem hajlandó meghátrálni, és „ez a háború nem fog véget érni egy sima orosz kapitulációval”. Ez felveti a NATO-val való szélesebb körű háború és a nukleáris fegyverek alkalmazásának kettős veszélyét – mutatott rá Ashford.

Hozzátette, hogy az ukrán gazdaság romokban hever, és nyugati segélyek nélkül az államháztartás összeomlik, miközben Európát az emelkedő energiaárak által súlyosbított infláció és mély recesszió fenyegeti. „Mindez egyre tarthatatlanabbá teszi a kormányzat álláspontját, miszerint egyedül Kijev dönti el, mikor ér véget a háború” – húzta alá hozzátéve, hogy a jövőbeni (hadi)segélyeknek nem a háború folytatását kellene szolgálniuk, hanem azt, hogy Ukrajna a lehető legjobb tárgyalópozícióból vághasson neki a béketárgyalásoknak.

Ami a tárgyalási célokat illeti, Ashford szerint a tartósságra kellene összpontosítani. Vagyis ahelyett, hogy Ukrajna megpróbálná visszaszerezni a 2014 előtti összes területét – vagy megbüntetni az orosz vezetőket –, inkább olyan célokat kell kitűznie maga elé, amelyek kevésbé valószínűsítik a drámai eszkalációt, és nagyobb valószínűséggel vezetnek tartós békéhez, még akkor is, ha ez „egy sokkal kompaktabb”, a Krím-félsziget „és némi Donbasz” nélküli Ukrajnát jelentene. „Washingtonnak ösztönöznie kell e célok elérését, és legalább négyszemközt világossá kell tennie Kijev számára, hogy hol húzódnak az amerikai támogatás határai, és mit tekint a Fehér Ház elfogadhatatlan eszkalációs kockázatnak. Ha már most világos elvárásokat fogalmazunk meg, az csökkenti a kijevi félreértések kockázatát” – hangsúlyozta a Georgetown Egyetem oktatója.

Kapcsolódó

Joe Biden: minden centiméter NATO-területet meg fogunk védeni

Folytatódott Oroszország és Ukrajna, valamint szövetségesei nyilatkozatháborúja, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a Kelet-Ukrajnában megszállt régiók annektálásáról szóló dokumentumot.

orosz–ukrán háború NATO-csatlakozás Joe Biden Vlagyimir Putyin

A Foreign Affairs egy másik cikkében a RAND Corporation két elemzője érvel emellett, hogy „Biden jelenlegi stratégiája az eszkaláció és az örök háború kockázatát hordozza magában”. Samuel Charap és Miranda Priebe szerint a tárgyalásokat szorgalmazó 30 demokrata képviselő Biden elnöknek küldött, majd gyorsan visszavont levele csak megerősítette a „washingtoni mantrát”, miszerint Kijevet „addig támogatják, amíg szükséges”, és kizárják a diplomácia felé vezető gyakorlati lépéseket, legalábbis egyelőre. A cikk szerzői viszont úgy vélik, hogy miközben Ukrajna céljai, illetve azok támogatása morális és jogi szempontból indokolt, „jó okunk van kételkedni abban, hogy Ukrajna és nyugati támogatói rá tudják kényszeríteni az orosz hadsereget, hogy feladja az elfoglalt összes ukrán területet, majd meg tudják győzni Moszkvát, hogy tartsa be a győztes fél békefeltételeit”.

Kiemelik: még ha Ukrajna visszafoglalná is a nemzetközileg elismert területeit, és a küzdelemben felmorzsolódnának Oroszország szárazföldi erői, akkor sem semmisülne meg Moszkva teljes katonai képessége. Továbbra is rendelkezne jelentős rakétakészletekkel és tüzérséggel, valamint „félelmetes légi és tengeri eszközökkel”. Ezek segítségével folyamatosan sakkban tarthatná Ukrajnát a két ország hosszú szárazföldi határán, illetve némi újrafegyverkezés és átcsoportosítás után újra betörhetne Ukrajnába. Ebből következik, hogy a hadszíntéren elért győzelmet a háború befejezéséről szóló megállapodással kell összekapcsolni. „Ez nem jelenti azt, hogy Washingtonnak ma közvetlen tárgyalásokat kellene kezdeményeznie. A felek még nem állnak készen. De az Egyesült Államok többet tehet azért, hogy megteremtse a feltételeket az esetleges tárgyalások sikeréhez” – írták.