Ukrajnában és Moldovában szerezne befolyást a Román Ortodox Egyház

Miközben Ukrajnában a Román Ortodox Egyház (BOR) támogatja, hogy az Ukrajnában élő román ortodoxok létrehozzák az ukrajnai román ortodox egyházat, addig Moldovában a Daniel pátriárka álta vezetett BOR diszkréten, de szorosan együttműködik a bukaresti hatóságokkal a posztszovjet köztársaság románosításában. Szakértőt kérdeztünk.  

Támogatja a BOR, hogy az Ukrajnában élő román ortodoxok létrehozzák az ukrajnai román ortodox egyházat, amely a Román Patriarchátusnak lenne alárendelve. A zsinat arról döntött, hogy „áldását adja és támogatja az ukrajnai román ortodox közösségek azon kezdeményezéseit, hogy helyreállítsák együvé tartozásukat az Anyaegyházzal, a Román Patriarchátussal az Ukrajnai Román Ortodox Egyháznak nevezett vallási struktúra jogi megszervezése révén”. 

Barabás T. János, a budapesti Magyar Külügyi Intézet vezető elemzője szerint Ukrajnában hamu alatt parázslik az ortodox egyház helyzete. „A háború miatt a hatóságok, és a háborús cenzúra elfedi a belső ellentéteket. Pár évvel ezelőtt még az oroszbarát egyház gyülekezetei voltak többségben, ez mostanra változik, és előretör Epiphanius metropolita autokefál, vagyis a moszkvai pátriárkától független nemzeti egyháza. Utóbbit Bartolomeosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka emelte önálló, vagyis autokefál rangra még 2018-ban. Ugyancsak ebben az évben csatlakozott az ukrán autokefál egyházhoz egy régebbi, még 1920-ban létrehozott oroszellenes kisebbségi ukrán egyház, amely főleg Amerikában van jelen” - vázolta a helyzetet a kolozsvári származású szakértő.

A Daniel által vezetett BOR a határon túlon is igyekszik teret nyerni Fotó: Agerpres

Mint elmondta, az orosz-ukrán küzdelem az ukrajnai hívőkért nem fejeződött be, Nyugaton élénk befolyásolási kísérletek vannak az ottani ukrán hívők behálózására Kijev és Moszkva részéről: előbbit a görög, román, bolgár egyházak támogatják. „Mindez jelzi a globális ortodoxián belüli szakadás elmélyedését.  Rendszeresen fellobbannak az indulatok a Kijev melletti, nemzetközileg fontos Pecserszka Lavra kolostor hovatartozása miatt, jelenleg az ukrán hatóságok tartják megszállás alatt. Komoly feszültség forrása Románia számára, hogy a bukovinai románok papjai nagyrészt a Moszkva-barát egyház tagjai” - fogalmazott az elemző.

Korábban egyébként nagy médiavisszhangot kapott Romániában, hogy több román ortodox papot vegzált az ukrán titkosszolgálat. Mircea Dinescu költő, Románia legismertebb egykori antikommunista ellenállója kemény szavakkal bírálta az akciók miatt Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt azért, ahogyan az ukrajnai román közösség papjaival bánnak. A Ceaușescu-rendszerben évekig megfigyelt, később börtönbe is zárt költő a Facebook-bejegyzésében azt jósolja az ukrán elnöknek, hogy „parázsra, hamura” fog jutni, mivel papokra mert kezet emelni.

A román külügyminisztérium adatai szerint (a románnal azonos moldovai nyelvűeket is beleértve) Ukrajnának csaknem 340 ezer román anyanyelvű lakosa van, a túlnyomórészt ortodox hitű románok pedig a második legnépesebb kisebbség az orosz után. A tárca honlapján közölt adatok szerint Csernyovci megyében 182 eze, Kárpátalján 32 ezer román anyanyelvű lakos él. Odessza megyében 724 lakos románnak, 123 ezer pedig moldovainak vallotta magát a legutóbbi népszámláláson.

Az ortodox ellentétek a Moldovai Köztársaságban is nyilvánvalóak. Barabás T. János tájékoztatása szerint Moldovában is két tábor van: a többségi oroszbarát Moldovai Ortodox Egyház Vladimir metropolita vezetésével, aki Transznisztriában is illetékes, elvileg, és a románpárti, Petre metropolita vezette Besszarábiai Ortodox Egyház, amely rohamosan növeli hívei számát a másik csoport rovására. „Ezt a küzdelmet a kormányzat is befolyásolja, így például a chișinăui volt teológiai szeminárium épületét a románbarát egyháznak adták vissza pár éve. Jelek vannak arra, hogy Vladimir tábora meghasonlott, sokan ellenzik az oroszok háborúját Ukrajnában, és nehezményezik az orosz pátriárka beavatkozását belügyeikbe, így Kirill pátriárka nevez ki Vladimir megkérdezése nélkül főpapokat” - mondta a korábban Chișinăuban diplomataként tevékenykedő elemző. 

Barabás T. János szerint óriási ellentétek dúlnak az ortodoxián belül Fotó: Barabás T. János Facebook oldala

Szerinte úgy tűnik, az oroszbarát egyház oszlásnak indult. Emlékeztetett rá: Vladimir pátriárka tavalyi nyilvános levelében kifogásolta Kirill zsarnokságát, a moszkvai segítség hiányát, s megjegyezte, hogy papjai kevesebb fizetést kapnak, mint a románbarát társegyház papjai, ezért is állnak át sokan Petre metropolitához. „Vladimir kijelentette, elkerülhetetlennek tartja egyháza Románia felé fordulását. A levél vitát keltett, de van alapja, utóbbit jelzi, hogy a moldovai orosz kisebbség székhelyén, Bălți városában két éve romániai főpapok jelenlétében románbarát templomot avattak, a helybeliek pedig nem tiltakoztak” - számolt be a szakértő. 

Ami Román Ortodox Egyház ukrajnai és moldovai érdekeit, tarktikáját illeti, Barabás T. János arra hívta fel a figyelmet, hogy a BOR Daniel pátriárka vezetésével diszkréten, de szorosan együttműködik a román hatóságokkal Moldova románosításában. „Már említettem, papjaik nagyobb fizetést kapnak, jobb minőségű képzésük, oktatásuk, alapítványaik, médiájuk van, utóbbinak civilizált a hangneme, szemben az oroszbarát ortodox médiával, amely babonás, konteós szövegeket közöl. Így például az oroszbarát moldovai ortodox média szerint a Lavra kolostor keresztjei megfeketedtek, mert a Jóisten így tiltakozik az ukrán kisajátítás ellen, a mikrocsippek pedig a sátán eszközei” - nyilatkozta a Maszolnak az elemző.

Mint elmondta, vannak szerzetesek, főpapok Moldovában akik kijelentették, hogy nem fognak átallni a románokhoz, így hosszas feszültség várható a táborok között, amit Moszkva ki fog használni politikai céljai érdekében. Barabás T. János arra hívta fel a figyelmet, hogy a románbarát egyház elviekben az Ukrajnához tartozó Dél-Besszarábiában (Budzsák) is illetékes elvben, így a háború után román-ukrán konfliktus is lehet a hívők hovatartozásából Bukovinában is. Hozzátette: ez utóbbi ügyben a bukaresti hatalom hallgat, és a háború utáni rendezést várja. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?