Jelentős összeggel támogatja Hargita Megye Tanácsa a történelmi egyházakat

A nem klerikális személyzet javadalmazásának módját a központi költségvetési törvény rögzíti, illetve Hargita megye éves jóváhagyott költségvetése. Erről és Hargita Megye Tanácsa történelmi egyházakat támogató pályázati kiírásáról egyeztetett kedden Borboly Csaba megyeelnök és a Hargita megyei történelmi egyházak esperesei.

Ez évben Hargita megyében összesen 419 nem klerikális állás javadalmazásának kiegészítését biztosítják költségvetési forrásokból a következők szerint: 384 állást állami költségvetésből, míg 35 állást Hargita Megye Tanácsa saját költségvetéséből.  Közel 11 millió lej idénre a személyzet bére, amelyhez Hargita Megye Tanácsa saját forrásból több mint 987 ezer lejjel járul hozzá, a fennmaradó összeget az áfából befolyt összegekből fedezik.

Fotó: Hargita Megye Tanácsa

Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke kifejtette, hogy a családoknak és fiataloknak szükségük van az egyházakra. „Nálunk, Hargita megyében kifejezetten fontos szerepet töltenek be a hagyományos keresztény értékek, amelyek megtartóerőt jelentettek az elmúlt ezer évben. Az egyházi és világi elöljáróknak közös küldetésük, hogy segítsék és átvezessék az itt élő embereket akár a nehéz időkön is. Ebben az évben is az összefogáson lesz a hangsúly, ott leszünk történelmi egyházaink mellett, segítségükkel azon kell dolgozzunk, hogy mind a közösség, mind a fiatalság számára szilárd alapokat és értékeket tudjunk átadni. Pályázatainkkal hozzájárulunk egy erős közösség és szilárd otthon megteremtéséhez.”

Borboly Csaba kifejtette, hogy elsődleges a közös gondolkodás, főleg a biztonság érdekében, figyelembe véve az energiahatékony törekvéseket, mint például villanyhálózatot, tűzvédelmet. Fontosnak tartják, hogy a megfelelő energiahatékonysági tervek is elkészüljenek. A templom orgonáinak és toronyóráinak helyzetéről is egyeztettek, ugyanakkor a műemlékek védelméről. „Hargita megyében számos település jellegzetes épülete, műemléke a templom, a templomtorony és a toronyóra. Okkal épültek a települések legmagasabb pontjaira, hiszen már messziről láthatóak és felismerhetőek. Hargita Megye Tanácsa fontosnak tartja ezek eredeti formában való megőrzését és átadását az utókornak.”

A megyeelnök továbbá még kitért az egyházi együttműködési programra, amely révén az intézmény támogatja a Hargita megyei történelmi egyházak által, vagy ezekkel együttműködésben szervezett hitéleti tevékenységeket, mely rendkívüli jelentőséggel bír, főleg a szórványban, ahol a hit megtartó és összetartó erő.

Bemutatásra kerültek a civil pályázati kiírások is, hiszen az egyházak is pályázhatnak a népviseleti, ifjúsági vagy családoknak szóló tevékenységek támogatási programjára.

(A nyitókép illusztráció: Pexels)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?