Twitteren keveredett szóváltásba az orosz és a lengyel külügy

A Szovjetunió nem felszabadító hadjáratot indított Lengyelországban 1939. szeptember 17-én, hanem a hitleri Németországgal szövetkezve támadást intézett ellene – reagált a lengyel külügyi tárca szóvivője az orosz külügyminisztérium Twitter-oldalán pénteken közölt összeállításra.

Az orosz külügyminisztérium szerint 82 évvel ezelőtt a Vörös Hadsereg „felszabadító hadjáratot” kezdett Lengyelország területén. A szovjet csapatok „a lengyelek által 1920-21-ben megszállt Nyugat-Ukrajnát és Nyugat-Belorussziát szabadították fel, ahol a lakosság ünnepléssel fogadta őket”, miközben „Lengyelország állami léte gyakorlatilag megszűnt”.

A varsói külügyi tárca szóvivője erre a Twitteren így reagált: „Nem történt semmiféle felszabadító hadjárat, ez agresszió volt, amely a hitleri Németországgal kötött paktum alapján történt”. Hozzátette: 1939. szeptember 17-én Lengyelország nem szűnt meg, ellenben a megszállt területek lakói röviddel ezután a szovjet állam által elkövetett bűntettek áldozataivá váltak.

A szovjet támadás évfordulójáról pénteken Lengyelország-szerte megemlékezéseket tartottak, ez alkalomból Andrzej Duda elnök részvételével megnyitották a Szibériába hurcolt lengyelek múzeumát is a kelet-lengyelországi Bialystokban.

Mateusz Morawiecki lengyel és Ingrida Simonyte litván kormányfő megkoszorúzta a Keleten meggyilkolt áldozatok varsói emlékművét a pénteki lengyel-litván kormányközi konzultációk keretében.

Morawiecki Facebook-bejegyzésében aláhúzta: a szeptember 17-i tragédia nemcsak Lengyelországot érintette, aznap Németország után „a másik, totalitárius állam kapcsolódott be az érdekszférák elosztásába Európának ebben a részében”. Mai szempontból is tanulságos, hogy a 82 évvel ezelőtt megkezdődött második világháborús konfliktus által sújtott nemzetek „az akkori európai vezetők hatékony politikájának hiányáért” fizettek életükkel és egészségükkel – szögezte le a lengyel kormányfő.

Ingrida Simonyte a Morawieckivel folytatott tárgyalásokat követő közös sajtóértekezleten a Fehéroroszország határán át Európába irányuló migrációs nyomásról szólva kiemelte: 1939. szeptember 17-én megkezdődött a nácizmussal és a kommunizmussal egyszerre folytatott harc, de ezen a napon el kell gondolkodni a világ mai geopolitikai térképén, a mai kihívásokon is. Európa jelenlegi helyzete szoros együttműködést igényel Lengyelországtól és Litvániától, a védelem területén is – hangsúlyozta a litván kormányfő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?