Trump behozta a hátrányát, rendkívül szoros eredmény várható

Célegyenesbe érkezett az amerikai elnökválasztási kampány. A Maszolnak nyilatkozó szakértő szerint mindkét oldal üzeneteinek jó része arra épült, hogy egyfajta világvége hangulatot keltsenek a másik fél győzelme esetén. Az amerikai polgárok döntő többsége már november 5-e előtt leadhatja voksát. 

Az ország egységesítését és az emberek meghallgatását, valamint konszenzust és kompromisszumot ígért elnökké választása esetére Kamala Harris demokrata elnökjelölt a Washingtonban tartott kampánygyűlésén kedden. A Fehér Ház közelében, mintegy tízezres tömeg előtt beszélve, az alelnök kijelentette, hogy megválasztása esetén elnöksége más lesz, mint Joe Bidené volt, mert más idők járnak, mint négy évvel ezelőtt. Kamala Harris ellenfeléről, Donald Trump republikánus elnökjelöltről azt állította, hogy van egy listája az ellenségeiről, akiket el akar ítéltetni. „Vannak erőszakos szélsőségesek, akiket a 2021. január 6-i zavargások miatt ítéltek börtönre, és Trump szabadon akar engedni” – idézte az MTI az alelnököt.  

Donald Trump kedden Floridában tartott sajtótájékoztatót, amelyen azt állította, miközben demokrata ellenfele őt vádolja gyűlölettel, a gyűlöletkeltés Kamala Harris kampányát jellemzi. A volt elnök úgy fogalmazott, hogy Kamala Harris célja „az ország elpusztítása”, mert oda vezet a demokraták által követett bevándorláspolitika. Egyben azt ígérte, hogy az Egyesült Államokban működő bűnbandák elkobzott vagyonából kártérítési alapot hoznak létre az illegálisan érkezett bevándorlók által elkövetett bűncselekmények áldozatainak javára.

Folytatódik a kampánykörút

Kamala Harris és Donald Trump szerdán folytatja kampánykörútját, elsősorban az elnökválasztás eredménye szempontjából meghatározó államokban. Donald Trump szerdán Wisconsinban, majd Észak-Karolinában tart kampánygyűlést, csütörtökön pedig Nevada államba látogat, ahonnan Új-Mexikóba megy. Kamala Harris szerdán Wisconsin államban lesz, majd Pennsylvaniába utazik, csütörtökön pedig Nevada és Arizona államban kampányol.

Bár november 5-e az amerikai elnökválasztás napja, az amerikai polgárok döntő többsége már korábban leadhatja voksát. Négy évvel ezelőtt a szavazók mintegy negyven százaléka élt ezzel a lehetőséggel, ezúttal jóval magasabb lehet ez az arány Joe Biden jelenlegi elnök a napokban Delaware-ben adta le szavazatát.

Donald Trump szerint Kamala Harris célja „az ország elpusztítása" Fotó: Donald Trump Facebook oldala

De hogyan alakult a kampány Joe Biden visszalépése óta? Mostanra talán már teljes képest kaphattak az amerikai szavazók Kamala Harrisről is. Mit hozott vagy mit vitt a demokrata jelölt esetében a kampány? – kérdeztük Magyarics Tamás Amerika-szakértőtől. 

„Kamala Harrisről még mindig nem kaptak teljes képet a választók. Többen kifogásolják, hogy túlságosan általánosságokban beszél több kérdésről. Amit meg lehetett tudni az, hogy lényegében folytatná a Biden-adminisztráció politikáját, csak jobban, amiben sokan kételkednek, mert ő is részese volt a döntéseknek. Mindenesetre több dinamikát hozott a kampányban, és visszanyerte azoknak a csoportoknak egy részét, elsősorban feketék és latinó szavazókét, akik kezdtek elpártolni a Demokrata Párttól. Biden egyértelmű hátrányát lefaragta, és most fej-fej mellett van a két jelölt országosan és a csatatér államokban is” – mondta a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora. 

Célkeresztben Harris tapasztalansága és baloldalisága 

Azon kérdésünkre, hogy változtatott-e az új ellenfél miatt kampányán Donald Trump, s hogyan került ki a republikánus jelölt ebből a párharcból, Magyarics Tamás azt mondta, Trumpnak változtatnia kellett, mert Kamala Harris fiatalabb, nincsenek azok a szellemi és fizikai hanyatlási tünetei, mint amilyenekkel Biden rendelkezett. „Trump a tapasztalatlanságát és a baloldaliságát – megfogalmazása szerint tipikus San Francisco–i liberális – támadja elsősorban. Trump behozta a hátrányát Harrisszel szemben, amikor az a Demokrata Párt konvenciója után 4-5 pontos előnyre tett szert” – fogalmazott a szakértő.

Kamala Harris azt mondta, megválasztása esetén elnöksége más lesz, mint Joe Bidené volt Fotó: Kamala Harris Facebook oldala

Európában hisztérikus hangon rettegnek Trumptól. Hallatszanak-e, számítanak-e ezek a hangok az Egyesült Államokban? – kérdeztük. Az egyetemi professzor szerint Amerikában is sokan félnek Trump győzelmétől. „A felmérések szerint a demokraták 57 százaléka fél ettől. A Demokrata Párt kampányának jó része – és a republikánusoké is – arra épül, hogy egyfajta világvége hangulatot keltenek a másik fél győzelme esetén. A szavazók 87 százaléka úgy véli, hogy tartós kár éri az országot a másik fél győzelme esetén. A kölcsönös riogatás számít. Sokan a másik fél győzelmét akarják inkább megakadáyozni beismerve azt, hogy a saját jelöltjük messze nem tökéletes. Azaz, inkább valaki ellen, s nem valaki mellett fognak sokan szavazni a kisebbik rossz alapján” – mondta Magyarics Tamás. 

Kérdésünkre, hogy a szoros eredményt jelző felméréseken túl, történt-e olyasmi, ami előnybe hozta valamelyik jelöltet, az Amerika-szakértő nemmel válaszolt. „Trump rossz szereplését az elnökjelölti vitában nagyjából elfelejtették, Harris pedig nagy részben tartja magát az előre megírt beszédekhez és válaszokhoz, és nem vétett kapitális hibát eddig” – tette hozzá a professzor. 

Mi lenne az igazán meglepő fordulat november 5-én? – kérdeztük. Szerinte meglepetést csupán az egyik jelölt földcsuszamlásszerű győzelme jelenthetne. „A valószínű egy rendkívül szoros eredmény, hasonlóan 2000-hez. És feltehetően egy szoros eredménynél a vesztes fél minden eszközt meg fog ragadni, hogy változtasson az eredményen, újraszámlálással, bírósági beadványokkal vagy éppen a másik fél csalással való vádolásával” – mondta Magyarics Tamás. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?