Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 csatorna híradósa
A hírt korábbi munkahelye, a kiskunfélegyházi rádió tudatta közösségi oldalán. Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradósa volt. A Blikk értesülése szerint a televíziós műsorvezető öngyilkosságot követett el. Édesanyja elmondása szerint fia szerelmi bánattal küzdött, amelyet nem tudott feldolgozni.
45 éves korában elhunyt Kontra György, az M1 csatorna híradósa. Váratlanul hunyt el; a csatornán a Híradó bemondójaként, valamint a Világhíradó műsorvezetőjeként dolgozott.

Információk szerint a híradóst egy vonat gázolta el. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a lapnak azt írta: az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.
Hírszerkesztőként kezdte pályafutását
Kontra György korábban az egykori Sirius Rádiónál, majd a Kiskun Televíziónál és a Trió Televíziónál dolgozott. 2011 és 2014 között a kiskunfélegyházi Rádió Smile munkatársa volt, ahol hírszerkesztőként és hírolvasóként tevékenykedett – írja az Index.
2015-ben került az MTVA-hoz, ahol az M1 csatorna Híradó bemondója lett, később pedig a Világhíradót is ő vezette. A lap információi szerint néhány hónappal ezelőtt munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti központjában kezdett dolgozni multimédiás csoportvezetőként.
Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 0754/800–808-as telefonszámot, vagy írjon a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com e-mail-címre.
CSAK SAJÁT