Tömegek zarándokolnak egy évekkel ezelőtt eltemetett apáca konzerválódott holttestéhez
Ezrek zarándokolnak napok óta egy Missouri állambeli kivárosba, ahol teljesen konzerválódva találták meg egy közelmúltban exhumált apáca holttestét - írta a helyi sajtó kedden.
A beszámolók szerint Gower településre turisták ezrei érkeznek az Egyesült Államok távoli részeiből is - sokan csodát látva az esetben -, hogy lássák és megérintsék a 4 évvel ezelőtt eltemetett Wilhelmina Lancaster nővér holttestét. A maradványok a koporsóban szinte változatlanul őrződtek meg, ahogy a ruha és lepel is, amelyben elbúcsúztatták.
A 95 éves korában, 2019-ben meghalt Wilhelmina nővért hagyományos koporsóban temették el, és április végén ünnepélyes keretek között exhumálták azzal a szándékkal, hogy a nagy tisztelettel övezett apácának a helyi kolostor templomának új oltára közelében adjanak végső nyughelyet.
A katolikus rendház közleménye szerint apácájuk holttestét a látogatók számára továbbra is láthatóvá teszik, de üveggel fedik el, hogy megvédjék a sérülésektől, ugyanakkor azt lehetővé teszik a zarándokoknak, hogy a nővér sírjából egy marék földet magukkal vigyenek.
A Kansas City-St. Joseph egyházmegye közleménye szerint a nővér földi maradványainak állapotával kapcsolatban lényeges kérdések merülnek fel. Az egyházmegye ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a szentté nyilvánítási eljárásnak pontosan meghatározott menete van, és ebben az esetben elindítására még nem érkezett kérelem. A közlemény megjegyezte: a további vizsgálatok érdekében is szükséges a holttest állapotának megóvása, valamint a holttest romolhatatlansága megfigyelt jelenség, de nagyon ritka.
Korábbi egyházi esetekben a holttest bebalzsamozás nélküli konzerválódásában egyesek a szentség jelét látták. Wilhelmina Lancaster nővér a Gower városában működő „Mária, az Apostolok királynőjének Bencései” (Benedicties of Mary, Queen of Apostles) néven működő rendház alapítója volt.
Gower Kansas City-től északra fekszik, mintegy 1800 lakosú kisváros, amelynek komoly feladatot jelent a hirtelen megjelent látogatók ezreinek fogadása, amelynek kezelésében a rendőrség mellett a város lakosságából jelentkező önkéntesek is részt vesznek.