Lovas és gyalogos zarándokok indulnak Háromszékről Csíksomlyóra

Több lovas és gyalogos zarándokcsoport indul Háromszékről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. A háromszéki önkormányzat, valamint a székelyföldi lovas közösség összefogásával idén is lovas zarándokok viszik el a Kovászna megyei települések imaszalagjait a csíksomlyói pünkösdi búcsúba.

Fotók: Tamás Sándor Facebook-oldala

A sepsiszéki lovasok voltak az elsők, akik már reggel elindultak Árkosról és Gidófalvát, Angyalost, Maksát, Dálnokot, Albist, Csernátont és Kézdivásárhelyt érintve érkeznek meg estére a kézdiszentléleki Perkőre. A kézdi-orbaiszéki lovasok, akikhez a sepsiszékiek is csatlakoznak, csütörtökön 9 órakor a kézdiszentléleki Perkőn gyülekeznek ahol Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint a kézdi- és orbaiszéki polgármesterek feltűzik a háromszéki magyarok imaszalagjait a lovas zarándokok zászlajára. Ezt követően a lovasok Pál Ferenc helyi plébános áldásával kísérve viszik el a Kászonokon keresztül közösségünk fohászait a székelyek szakrális helyére, Csíksomlyóra.

Az Olt menti települések lovasai csütörtökön reggel 8 órától Illyefalván gyülekeznek és első nap a Sepsiszentgyörgy-Gidófalva-Étfalvazoltán-Sepsibodok-Oltszem-Málnás-Mikóújfalu-Sepsibükszád útvonalon haladnak. Onnan indulnak majd tovább Csíksomlyóra. Az Erdővidéki lovasok csütörtökön 10 órakor gyülekeznek Miklósváron és első nap a Köpec-Barót-Bibarcfalva-Nagybacon-Uzonkafürdő útvonalon haladnak.

A háromszéki lovasok mellett több gyalogos zarándokcsoport is elindul csütörtökön, hogy szombatig megérkezzenek a csíksomlyói pünkösdi búcsúba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?