Ismét Kolozsvárra érkezik a Bocskai-zarándoklat

Tizenhatodik alkalommal kerül sor a Bocskai-zarándoklatra, melynek során február 21–22-én között a magyarországi küldöttség tagjai a fejedelem életéhez kötődő helyszínekre látogatnak el. A zarándoklat kolozsvári állomására február 21-én, kedden érkeznek, a fejedelem mellszobrát koszorúzzák meg.

A zarándoklaton a magyarországi hajdúvárosok küldöttsége vesz részt, akik Bocskai István fejedelem életéhez kapcsolódó településekre látogatnak el, a vendéglátókkal együtt róva le tiszteletüket a fejedelem történelmi alakja előtt, megkoszorúzva a neki állított emlékműveket. Ahogyan már a korábbi években is, a Bocskai-zarándoklat kolozsvári állomása a fejedelem szülőházában, a Bocskai-házban lesz, ahová február 21-én, kedden érkeznek meg a zarándoklat tagjai. A fejedelem mellszobrát, majd a kültéri domborművet 12 órától koszorúzzák meg.

Fotó forrása: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

A koszorúzáson jelen lesznek a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat és a Bocskai István Emlékbizottság képviselői, a hajdúsági polgármesterek, önkormányzati képviselők, illetve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége. Az ünnepi rendezvényre minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?