Tankereket juttattak ki a Hormuzi-szoroson keresztül – Az amerikaiak támadása folytatódhat Irán ellen

Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerdán.

Az elnök egy – a fehér házi dolgozószobájában tartott – eseményen az iráni helyzetről szólva elmondta, hogy az elmúlt napokban amerikai segítséggel, az éjszakai sötétséget kihasználva 22 tanker jutott át a Hormuzi-szoroson több millió hordó kőolajat szállítva. Hozzátette, hogy azért közli, mert a művelet Irán tudomására jutott. „Több millió dollár értékű kőolaj jutott ki, ezért áll 85-90 dolláron a hordónkénti ára, és nem 250-en” – hangoztatta.

Donald Trump szerint kéttucsatnyi tankhajót juttak ki a Hormuzi-szorosból | Fotó: A fehér ház Facebook-oldala

Az MTI beszámolója szerint Donald Trump azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államok szerdán is folytathatja az Irán ellen kedden indított támadásokat, valamint közölte, hogy kizárólag egy „érdemi”, tartalommal bíró megállapodást hajlandó elfogadni Iránnal.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?