Százezer forintot „pörgetett ki” a kasszákból egy trükkös román vásárló Magyarországon

Elfogtak egy 34 éves román férfit, aki egy magyarországi bevásárlóközpontban „pénzpörgetéssel” károsított meg három boltot is – írta közleményében a Magyar Rendőrség.

Az elkövető úgy próbált pénzhez jutni, hogy fizetéskor a végösszegnél kevesebbet adott a pénztárosnak. Amikor a kasszások ezt észrevették, visszakérte tőlük a pénzt, hogy átszámolja, és ha kell, kiegészítse. A férfi a számolásnál ugyan elismerte a hiányt és látszólag kipótolta azt, de igazából észrevétlenül néhány tízezer forintot zsebre tett belőle. Mivel a trükkös vásárló az eladó előtt számolta újra az általa kiegészített pénzt, így azt már újra senki nem számolta át.

A férfi a vásárlás után néhány perccel „meggondolta magát” és visszavitte a termékeket. Mivel azok még sértetlenek voltak, így a boltokban visszaadták a vételárat. A kifizetések után azonban észrevették az eladók, hogy a kasszában hiány van. A három üzlet összesen százezer forinttal többet fizetett vissza, mint amennyit a vásárló otthagyott.

A nyomozók által pénzpörgetésnek hívott módszert használó csalót a rendőrök még a bevásárlóközpontban elfogták.

(A nyitókép illusztráció | Forrás: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?