Sok rendőr megsérült, százakat őrizetbe vettek a nyugdíjreform elleni tiltakozásokon Franciaországban

Legkevesebb 108 rendőr sérült meg és 291 embert vettek őrizetbe Franciaországban a május 1-jei kormányellenes tüntetéseken, az erőszakcselekmények zömét Párizsból jelentették – jelentette kedd hajnalban a The Guardian című brit napilap a francia belügyminiszterre hivatkozva.

Párizsban 25 rendőr sérült meg, egyikőjük Molotov-koktél miatt súlyos sérüléseket szenvedett az arcán és a kezein, a fővárosban 111 tiltakozót vettek őrizetbe – jelentette ki a BFM hírtelevíziónak adott interjújában Gérald Darmanin.

A tárcavezető a Párizsban történt erőszakcselekményekért a tüntetésen felbukkant, becslése szerint mintegy kétezer „szélsőbaloldali radikálist” tette felelőssé, aláhúzva: súlyos büntetésre számíthatnak azok, akik rendőrökre támadtak vagy köztulajdont rongáltak meg. Elmondta, hogy hivatalos adatok szerint körülbelül 800 ezren vonultak utcára országszerte, és egyelőre nem tudni, vannak-e sérültek a tiltakozók között. Sonia Paccaud, a CFDT szakszervezet részéről azt közölte, hogy a Lyonban tartott, alapvetően békés tiltakozásokon szintén „több erőszakos csoport bukkant fel”.Több mint száz rendőr is megsérült | Fotó: Agerpres/EPA

Az emberek hétfőn, a munka ünnepe alkalmából vonultak a francia nagyvárosok utcáira, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek Emmanuel Macron francia elnök nyugdíjreformja miatt, a rendőrség több helyen könnygázzal oszlatott. A hatóságok adatai szerint a többi között mintegy 8700-an vonultak utcára Strasbourgban, 11 ezren Marseille-ben, 13 500-an Toulouse-ban.

A május elsejei tüntetések előtt nem sokkal az Extinction Rebellion nevű klímaaktivista szervezet festékkel öntötte le az adóelkerüléssel vádolt Louis Vuitton Alapítvány kulturális központ épületének üveghomlokzatát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?