Románia listavezető az EU-ban a vasúti balesetek halálos áldozatainak számát tekintve

Az Európai Unióban (EU) 45 százalékkal csökkent 2010 és 2021 között a vasúti balesetekben elhunytak száma, a kelet-európai országok azonban még mindig listavezetők az egymillió lakosra jutó vasúti halálesetek számát tekintve – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.

Míg az uniós átlag egymillió lakosra vetítve 1,5 vasúti haláleset volt 2021-ben, addig hat uniós tagállamban több mint három halálos áldozat jutott egymillió lakosra. Szlovákia áll a negatív rangsor élén 5,7 halálos áldozattal, ezt Magyarország (4,9), Lengyelország (3,9) és Románia (3,7) követi.

Lakosságarányosan Írországban volt a legkisebb a vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma, 0,2 egymillió főre számolva, aztán Spanyolország (0,3), Görögország és Hollandia (egyaránt 0,6) következik a sorban. 2021-ben összesen kilenc tagállamban (Szlovénia, Olaszország, Észtország, Franciaország, Dánia, Hollandia, Görögország, Spanyolország és Írország) volt egynél kisebb a halálos áldozatok száma egymillió lakosra vetítve.

Fotó: katasztrófavédelem

Az Eurostat adataiból az is kiderül, hogy 2021-ben 683 ember vesztette életét vasúti balesetben, míg 2010-ben 1245, 2020-ban pedig 687 személy. Romániában 2021-ben 70-en haltak meg vasúti szerencsétlenségben, egy évvel korábban pedig 79-en.

A vasúti halálesetek oka a legtöbb esetben a sínek közelében való "illetéktelen" tartózkodás volt, ez 441 esetben vezetett halálhoz, ami a vasúti balesetekben elhunytak 65 százalékát teszi ki. Ezt a vasúti átjárókon bekövetkezett balesetek követik, amelyekben 234 személy vesztette életét (ez az összes haláleset 34 százaléka).

Ugyanez jellemző Romániára is, ahol 57 ember halálát okozta, hogy engedély nélkül tartózkodtak a sínek közelében, és 13-an haltak meg vasúti átjárókon bekövetkezett balesetekben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?