Pozsony cáfolja, hogy diszkriminatív törvénymódosítást terveznek

A szlovák kormánynak nem áll érdekében, hogy változtasson a status quón a nemzeti kisebbségek vonatkozásában - jelentette ki Peter Ziga, a szlovák parlament - ideiglenesen házelnöki feladatokat is ellátó – alelnöke azon a pozsonyi sajtótájékoztatón, amelyet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közösen tartott hétfőn.

A két politikus találkozóját a magyar uniós elnökség keretében tartották a pozsonyi várban. Több időszerű téma, köztük a V4-es együttműködés, az ukrajnai konfliktus, Donald Trump győzelme, az energetikai helyzet és a magyar és szlovák kormány együttműködése került terítékre. Utóbbin belül szó esett a szlovákiai magyar kisebbség helyzetéről és a szlovák nyelvtörvény - kezdeti fázisban lévő - módosításának javaslatáról is.

A kulturális minisztérium törvényjavaslatát a Napunk szerezte meg, s az államnyelvtörvény szigorításáról szól, amely drasztikus változásokat hozna a magyar nyelv használatában”. A Magyar Szövetség a párt hivatalos közösségi oldalán reagált a kiszivárgott törvénytervezetre. Mint hangsúlyozták, az a Szlovákiában élő nemzetiségek, így a felvidéki magyarok számára is nyilvánvaló és jelentős hátrányokkal járna.

Szijjártó Péter és Peter Ziga Pozsonyban egyeztetett Fotó: Szijjártó Péter Facebook oldala

Peter Ziga a törvénymódosítás tervezetéről szólva hangsúlyozta: olyan javaslatról van szó, amelyet „még senki sem látott”, hiszen még csak az előkészítés állapotában van, és a törvényalkotási folyamat számos állomásán sok lehetőség lesz még a részleteinek megvitatására, hogy az semmiképpen ne rontson a nemzeti kisebbségek helyzetén. „Nem érdeke ennek a kormánynak, hogy megváltoztassa a status quót a nemzeti kisebbségek vonatkozásában” – idézte az MTI Peter Zigát. Hozzátette: éppen ellenkezőleg, a szlovák kormány további hangsúlyt akar helyezni a magyar kisebbség által is lakott déli országrész infrastrukturális fejlesztésére.

A pozsonyi parlament alelnöke a találkozó további témái kapcsán elmondta: szó esett még Donald Turmp győzelméről az amerikai elnökválasztáson és ennek kapcsán az ukrajnai konfliktusról, illetve arról, hogy mindezek a jövő évben hogyan befolyásolhatják majd a keleti irányból érkező energiahordozók szállítását. Peter Ziga gratulált tárgyalópartnerének a múlt héten Budapesten megrendezett sikeres uniós csúcshoz, illetve jelezte, hogy a találkozók sora folytatódik: ő maga ezen a héten pénteken Budapestre látogat, ahol találkozni készül a magyar államfővel, illetve a házelnökkel is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?