Oroszország péntektől nem részes állama az Emberi Jogok Európai Egyezményének

Oroszország szeptember 16-tól nem részes állama az Emberi Jogok Európai Egyezményének, miután Oroszországot az Ukrajnai ellen indított háború miatt március 16-án kizárta tagjai közül az Európa Tanács – közölte Marija Pejcinovic Buric, a 46 államot számláló Európa Tanács főtitkára hétfőn.

Marija Pejcinovic Buric közleményében kiemelte, az orosz állampolgárokat szeptember 16-tól nem védi az Emberi Jogok Európai Egyezménye. „Sajnálatos, hogy Oroszország távolmaradásával az Emberi Jogok Európai Egyezményétől még inkább elszigeteli magát a demokratikus világtól, és több mint 140 millió orosz állampolgárt foszt meg az egyezmény által biztosított emberi jogi védelemtől” – fogalmazott.

A főtitkár kiemelte ugyanakkor: az Európa Tanács továbbra is támogatja az emberi jogok védelmezőit, a demokratikus erőket, a szabad médiát és a független civil társadalmat Oroszországban, és együttműködik velük. Buric reményét fejezte ki, hogy egy napon az orosz állampolgárok ismét élvezhetik az Emberi Jogok Európai Egyezményének védelmét.

Illusztráció forrása: Twitter/PACE

Emlékeztetett, az egyezmény értelmében Oroszországnak jogi kötelezettség az Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának minden ítéletének és határozatának végrehajtására a szeptember 16-ig elkövetett cselekményekkel vagy mulasztásokkal kapcsolatban. Az Európa Tanács továbbra is mindent megtesz az igazságosság és az elszámoltathatóság biztosítása érdekében az Oroszországgal kapcsolatos ügyek érintettjei számára – húzta alá.

Miután Oroszország háborúja továbbra is emberek millióinak okoz fájdalmat és szenvedést Ukrajnában és szerte Európában, az Európa Tanács ismételten felszólítja az orosz vezetést, hogy azonnal állítsa le a háborút, és vessen véget saját népe folyamatos elnyomásának – tette hozzá az strasbourgi székhelyű Európa Tanács főtitkára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?