Szijjártó: Magyarország még csak tárgyalni sem hajlandó újabb energiaszankciókról

„Észtország kormánya újabb szankciós csomagot fog kezdeményezni, úgyhogy ezzel kapcsolatosan gyorsan leszögeztem: energiaszankciókról mi még csak tárgyalni sem vagyunk hajlandók” – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a saját hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében, miután telefonon tárgyalt észtországi hivatali kollégájával.

„Néhány hónapja újra Urmas Reinsalu kollégám lett Észtország külügyminisztere. Örültem az (újra)kinevezésének, mert jó személyes kapcsolatunk volt, jól tudtunk együttműködni. Örömmel fogadtam azt a kezdeményezését is, hogy ma beszéljünk telefonon és tekintsük át az aktuális biztonsági helyzetet” – írta hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

„Hosszas megbeszélés volt és a legfontosabb kérdésben egyet is értettünk: az Ukrajnában zajló háborúnak minél előbb véget kell érnie! Elmondtam neki, hogy nekünk - szomszédos országként – különösen fontos érdekünk, hogy mielőbb béke legyen. Abban viszont eltért az értékelésünk, hogy a szankciók ehhez hozzájárulnak-e?!” – írta a miniszter.

Szijjártó Péter ugyanott közölte: „Észtország kormánya újabb szankciós csomagot fog kezdeményezni, úgyhogy ezzel kapcsolatosan gyorsan leszögeztem: energiaszankciókról mi még csak tárgyalni sem vagyunk hajlandók.”

„Magyarország kőolaj- és földgázellátását jelenleg fizikailag lehetetlen az orosz energiaforrások nélkül biztosítani, márpedig mi nem fogunk hozzájárulni ahhoz, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg” – fogalmazott a magyar külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette: „az energiaszankciók jobban fájnak Európának, mint Oroszországnak, ezért azok szigorítása teljesen ellentétes lenne a józan ésszel”.

Szijjártó Péter leírta továbbá, hogy beszéltek arról a javaslatról is, amely szigorítaná az orosz állampolgárok számára az európai vízumok kiadásának gyakorlatát. „Itt mi a német kancellár álláspontjával szimpatizálunk és nem tervezünk semmilyen szigorítást vagy korlátozást bevezetni” – olvasható a bejegyzésben.

Kapcsolódók

Kimaradt?