Orbán Viktor: a gyermek szexuális nevelésének mikéntje nem a gyermek emberi joga

Ha egyben akarjuk tartani az Európai Uniót, a liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait - jelentette ki Orbán Viktor a Szamizdat 11. című, a miniszterelnöki honlapon hétfőn megjelent írásában.

A kormányfő azt írta: az Európai Tanács legutóbbi ülésén falanxban vonultak föl a szivárvány zászlós miniszterelnökök. Tiszta vizet akartak önteni a pohárba, megvan-e még az értékek egysége. Orbán Viktor kiemelte: a vita kísértetiesen hasonlított a 2015. júniusi vitára, amely az Európára törő migránsinvázió miatt robbant ki. Mindkettő erkölcsileg nehéz, politikailag fontos és intellektuálisan szép vita volt. A válasz pedig mindkét vita esetében ugyanaz: nincs meg az értékek egysége, ezért nincs meg a politikai egység sem - fogalmazott.

A liberálisok mindkét esetben abból indultak ki, hogy itt olyan kérdésekről van szó, amelyekre csak egyféle, a liberális véleményhegemóniának megfelelő válasz adható - tette hozzá a kormányfő. A nem liberális demokraták válasza azonban az volt, hogy a véleménypluralizmusnak megfelelően itt különböző válaszok vannak, és ehhez minden államnak és népnek joga van, és csak az "egység a sokféleségben" megközelítéssel tartható egyben az Európai Unió - írta.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a liberálisok szerint a migrációhoz, az Európai Unió területére lépéshez mindenkinek joga van, akkor is, ha nem közvetlenül veszélyes, hanem biztonságos harmadik országon keresztül érkezik. A migrációhoz való jogot lényegében emberi jognak tekintik - jegyezte meg.
A miniszterelnök úgy folytatta: a mostani vitában, amely a gyermekek szexuális neveléséről szól, a liberálisok szerint a gyermekek kezébe kell adni azokat az érzékenyítő kiadványokat, amelyek felvilágosíthatják őket a heteroszexualitásról, a homoszexualitásról, a biológiai nem elhagyásáról és a nemváltó operációkról.

Rámutatott: a liberálisok szerint ez a gyermek emberi joga, a szülő döntése nem lehet kizárólagos, az állami intézményeknek ebben szerepe, sőt elsőbbsége van. Szülői jóváhagyás nélkül, állami korlátok nélkül lehet érzékenyíteni a gyermekeket. A nem liberális demokraták szerint a gyermek szexuális nevelése a szülő joga, és ebben az ő beleegyezése nélkül se az állam, se a pártok, se az NGO-k, se a szivárványos aktivisták nem játszhatnak szerepet - emelte ki Orbán Viktor.

A mai helyzetet érzékeltetve úgy fogalmazott: a szivárványos országoknak joguk van túllépni a bináris, férfi-nő, anya-apa rendre épülő társadalmi berendezkedésen. Régen ők is ilyenek voltak, de jól megfontoltan és szándékaikat az állami politika rangjára emelve átléptek egy másik dimenzióba - írta a miniszterelnök. Megjegyezte: ezt a jogukat szerintük egy másik állam nem kérdőjelezheti meg, különösen, hogy a vezérhajó szerepére Németország vállalkozott.

Orbán Viktor közölte: nem biztos abban, hogy okos dolog-e újra karszalagban demonstrálni és a müncheni futballstadionban a magyar himnusz közben szivárványos zászlóval a játéktérre rohanni. Abban azonban biztos, hogy a német gyerekek neveléséről a németeknek kell dönteniük. És abban is, hogy a magyar gyerekek neveléséről is csak a magyarok dönthetnek, a németek, a hollandok vagy a belgák biztosan nem - jelentette ki a magyar kormányfő.

Arról, hogy a bináris vagy a szivárványos világban jobb-e élni, és miért, abban mindkét fél a maga véleménye mellett érvel. Mindenkinek a maga igazsága - tette hozzá. De a jog, a nemzetközi jog, az EU joga és az Alapvető Jogok Chartája szempontjából a helyes álláspont nem kétséges - szögezte le Orbán Viktor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Hangsúlyozta: a migráció nem emberi jog, és a gyermek szexuális nevelésének mikéntje sem a gyermek emberi joga. Ilyen emberi jog nincs. Van helyette az Alapvető Jogok Chartájának 14. cikke a szülők jogáról a gyermek számára megfelelő neveltetés biztosításához - tájékoztatott.

 "Ha egyben akarjuk tartani az Európai Uniót, a liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait. Egység a sokféleségben. Ez a jövő" - hívta fel a figyelmet Orbán Viktor a Szamizdat 11. című írásában.

(Címlapfotó forrása: Miniszterelnöki Hivatal)

Kapcsolódók

Kimaradt?