EURO 2020: Szijjártó szerint az UEFA vezetőiben megmaradt a józan ész

Helyes döntést hozott az UEFA azzal, hogy nem asszisztál a Magyarországgal szembeni politikai provokációhoz – mondta Szijjártó Péter Luxembourgban.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetői helyes döntést hoztak, amikor úgy határoztak, hogy nem asszisztálnak a Magyarországgal szembeni politikai provokációhoz - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján. Szijjártó Péter üdvözölte az UEFA döntését, és azt mondta: hála Istennek az európai futballvezetők körében megmaradt a józan ész. 

München baloldali polgármestere korábban szivárványszínű kivilágítást javasolt a június 23-i Németország - Magyarország Európa-bajnoki mérkőzésnek otthont adó müncheni stadionnak. A kezdeményezéssel egyetértő müncheni városi tanács mind a hat frakciója ezzel a tolerancia és egyenlőség melletti kiállásának adna hangot álláspontjuk szerint.

Az UEFA kedden közölte, hogy elutasítja Dieter Reiter müncheni főpolgármester indítványát, mely szerint a tolerancia jeleként a szivárvány színeivel világítanák meg az Allianz Arénát az F csoport meccsére. A bajnokság helyszíneinek választott tizenegy stadiont csak az UEFA és az induló országok színeivel lehet kivilágítani.

Kapcsolódók

Kimaradt?