Nyolcvan éve volt a normandiai partraszállás

Franciaországban már szerdán megkezdődött a nyugati szövetségesek második világháborús normandiai partraszállásának 80. évfordulója alkalmából rendezett háromnapos megemlékezéssorozat, amelyre 25 állam- és kormányfő, köztük Joe Biden amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, valamint III. Károly brit uralkodó is hivatalos.

A francia elnökség tájékoztatása szerint Franciaország történelmének legjelentősebb megemlékezésén a szövetségesek célja egységet mutatni az ukrajnai háború kezelését illetően is.Tudom, hogy hazánkban rengeteg olyan fiatal van, akik készek ugyanolyan áldozatvállalásra, mint az idősebbek” – mondta Emmanuel Macron. „A növekvő veszélyek idején önök emlékeztetnek arra, hogy mi is készek vagyunk ugyanilyen áldozatokat hozni, hogy megvédjük azt, ami a legdrágább számunkra: Franciaországot és köztársasági értékeinket” – idézi a francia elnököt az MTI.

Joe Biden amerikai elnök, aki szerda délelőtt megérkezett Párizsba, csütörtökön csatlakozik az ünnepségekhez, a brit uralkodóval, Olaf Scholz német kancellárral, Sergio Mattarella olasz államfővel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel egyetemben.Megemlékezés a budapesti Capa Központban | Fotó: MTI/Purger TamásAz amerikai elnök csütörtökön beszédet mond a normandiai partaszállás emlékhelyein, a Utah és Omaha Beachen rendezendő hivatalos ünnepségeken, ahol a Fehér Ház tájékoztatása szerint 73 ezer bátor amerikai szállt partra, hogy előkészítse az utat Franciaország és Európa felszabadításához. Az elnök üdvözölni fogja a mintegy kétszáz veteránt, köztük ötven amerikait is.

A tájékoztatás szerint Joe Biden megbeszélést folytat ukrán kollégájával, és megvizsgálják, hogyan mélyíthetik tovább az Ukrajnának nyújtott támogatást Oroszországgal szemben.

Oroszországot – amely a tíz évvel ezelőtti megemlékezésen az Egyesült Államok egykori szövetségeseként díszvendég volt – az ukrajnai háborúra hivatkozva a szövetségesek nem hívták meg a 80. évfordulós ünnepségekre.

A francia elnökség a nyugati egységet akarja demonstrálni egy olyan időszakban, amikor egy jelentős katonai konfliktus sújtja ismét Európát. Emmanuel Macron pénteken a hivatalában fogadja ukrán kollégáját, s a tájékoztatás szerint a francia kiképzőtisztek esetleges Ukrajnába küldéséről egyeztet vele.

Joe Biden június 7-én is beszédet mond a normandiai Pointe du Hocban a szabadság és a demokrácia védelmének fontosságáról a Fehér Ház tájékoztatása szerint. Az amerikai elnököt szombaton francia kollégája a legmagasabb protokolláris szinten fogadja a párizsi Diadalívnél, mielőtt megbeszélést folytatnak az Élysée-palotában, amelyet nagyszabású fogadás követ.„Nyolcvan évvel Európa felszabadítása után a háború visszatért a kontinensre. A két elnök ezért megvitatja az Ukrajnának nyújtandó erős és hosszú távú támogatást” – közölte a francia elnökség.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov azonban az évfordulós rendezvények kezdetére időzített, 4207 brit felnőtt bevonásával elvégzett vizsgálatában kimutatta, hogy a fiatal brit nemzedék tagjainak többsége gyakorlatilag nem hallott a nyolc évtizeddel ezelőtt történelmi hadműveletről.

A szerdán ismertetett felmérés résztvevői közül a 18-24 éves korosztály 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kiterjedt ismeretei vannak a partraszállás történetéről, az e korcsoportba tartozó válaszadók 58 százaléka ugyanakkor elismerte, hogy nem túl sokat, vagy éppen semmit nem tud a normandiai invázióról.

A 25-49 éves generációból 44 százalék is azt mondta, hogy alig hallott a partraszállásról.

A hadműveletről a 65 év felettiek tudják a legtöbbet: 81 százalékuk nevezte jelentősnek vagy meglehetősen széles körűnek ismereteit, és csak 19 százalékuk válaszolt úgy, hogy nem nagyon sokat vagy egyáltalán semmit nem tud a szövetséges partra szállásról.

A nyugati szövetségesek 1944. június 6-án minden idők legnagyobb összehangolt haditengerészeti, légi és szárazföldi műveletét hajtották végre az észak-franciaországi Normandia tengerpartján, ahol 156 ezer brit, amerikai, kanadai, francia és nemzetközösségi katona szállt partra az előre kijelölt műveleti övezetekben.

A partraszállást intenzív légitámadások előzték meg, és a német vonalak mögött több ezer ejtőernyős, illetve vitorlázó repülőgépeken érkező katona készítette elő a műveletet.

Becslések szerint az első napon 4400 szövetséges katona halt meg a normandiai partszakaszon, a sebesültek és az eltűntek száma meghaladta a 9 ezret.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?