Története talán legnehezebb időszakát éli az Európai Unió: másfél éve hivatalosan is kilépett Nagy-Britannia, röviddel a Brexit után pedig kitört a világjárvány. Közben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az EU nem tudja kezelni a „renitenskedő” tagállamokat, ráadásul idén ősztől elveszíti az egyik legmarkánsabb döntéshozóját, Angela Merkel német kancellárt. Niculescu Tóni volt külügyi államtitkár, Románia jelenlegi szlovéniai nagykövete azonban derűlátó: szerinte mindig megerősödve kerül ki a krízisekből az Európai Unió.

A Brexitnek máris vannak mérhető következményei, legalábbis a brit gazdaságot ért hatások szempontjából, hiszen a szigetországnak óriási exportvesztesége van. Ráadásul a kiválás jogi építménye is recseg, London máris teljesen újratárgyalná a megállapodás északír fejezetét. De hogyan érintette a brit kiválás az EU-t, sikerül-e kihevernie ezt a sokkot?

A Brexittel mindkét fél veszített, nagyon sok szempontból. Precedensértékű lépés volt. Egyrészt megtört az a varázs, amit a The Economist az Eagels híres dalával jellemzett: You can check out any time you like, but you can never leave (Kijelentkezhetsz bármikor, de soha nem mehetsz el). Másrészt a La Manche-csatorna mindkét partján tisztán látni, érezni lehet már a kiválás kínos, költséges következményeit.

Vékony vigasz a kontinensen, hogy gazdaságilag London húzza a rövidebbet: Nagy-Britannia kilépésével elvesztettünk egy, a liberális gazdaságot Brüsszelben is határozottan és hatékonyan promováló, igen erős partnert.

Az északír fejezet életbe léptetése rendkívül nehéz, körülményes feladat. Bízom benne, hogy megoldódik, hiszen minden érintett félnek érdekében áll mindenekelőtt a belfasti megállapodás biztosította béke fenntartása, valamint a személy-, áru- és szolgáltatások szabad áramlása a szigeten. Ezt a kényes kontextust bonyolítja Edinburgh válasza a Brexitre: a skótok egyértelműen ragaszkodnak az EU-tagsághoz. Hiszem, hogy az Európai Unió ki fogja heverni a brexit-sokkot is. Válságkezelésre állították be a gépezetét már születésénél fogva, eddig jelesre vizsgázott valamennyi krízisben.

Niculescu Tóni hivatásos diplomata, jelenleg Románia szlovéniai nagykövete. Marosvásárhelyen született 1964-ben, Bukarestben nőtt fel, a fővárosi Ady Endre Líceumban érettségizett, ugyancsak a fővárosban szerzett vegyészmérnöki oklevelet, illetve mesteri diplomát nemzetközi kapcsolatokból. A 2000-es években az RMDSZ EU-integrációs ügyvezető alelnöke volt. Az RMDSZ-részvételű kormányokban többször is államtitkári tisztséget töltött be, 1998–99-ben az integrációs minisztériumban, 2005 és 2009 között, illetve 2010 és 2012 között a külügyminisztériumban. Utóbb hivatásos diplomata lett, 2013-ban nevezték ki müncheni főkonzulnak, 2016-tól pedig Románia ljubljanai nagykövetének.

A pandémia tavaly tavaszi kirobbanása óta „válságkezelő üzemmódba” váltott az EU, és a precedens nélküli kihívás előzmények nélküli választ is hozott: elfogadták a járvány által sújtott gazdaságok helyreállítását célzó, hatalmas összegű pénzügyi csomagot. Többen történelmi jelentőségűnek nevezték a hosszas viták eredményeként létrejött megállapodást, mert szerintük az EU bebizonyította: képes időben, hatékonyan cselekedni. Túlzottnak tartja-e a történelmi jelzőt?

Valóban meglepő paradigmaváltásra kényszerítette Brüsszelt a tavaly kirobbant járvány. Nem hittem volna, hogy ilyen rövid idő alatt (strasbourgi mércével rekord gyorsasággal) tető alá lehet hozni ezt a gargantuai csomagot, igen rugalmas és reformorientált feltételek mellett. Egyáltalán nem tartom túlzottnak a történelmi jelzőt. Nagy kérdés viszont, hogy az unokáink hogyan, miből fizetik majd vissza az óriási kölcsönt, amit a tagállamok nevében felvett az Európai Bizottság...

A helyreállítási alap körüli tavaly nyári vitákban is markánsan megmutatkozott, hogy Magyarország és Lengyelország „kilóg a sorból”, Budapest és Varsó ugyanis ellenezte, hogy a pénzügyi forrásokat jogállamisági feltételekhez kössék. A két tagállam fejfájást okoz az EU-nak, amely a Politicónak egy nemrégiben megjelent elemzése szerint valóságos migrénné változott, amire nem találja a gyógyírt. Hogyan látja, miről szól a vita Brüsszel és Budapest, illetve Brüsszel és Varsó között? Van-e ebből kiút, reális forgatókönyv-e a Polexit és a Hexit?

Az EU-nak meg kell teremtenie a jogi keretet ahhoz, hogy a pénzosztást a jogállamisági feltételekhez lehessen kötni. Mielőtt elindították Románia csatlakozási tárgyalásait, Bukarestnek eleget kellett tennie a koppenhágai kritériumoknak, amihez később hozzátették a közigazgatási feltételeket (a „jó kormányzás” lisszaboni feltételeit). Ez lehetne egy kiindulópont a probléma megoldásához: ne csak az aspiránsok számára legyenek kötelezőek ezek a kitételek, hanem a már csatlakozottakra is. Mindenesetre természetesnek tartom, hogy az európai pénzek elosztása és elköltése szigorú, minden tagállamra egyformán érvényes, világos feltételrendszer alapján történjen.

A holland adófizetőnek abszolút joga biztosra venni, hogy a közös kasszába tett pénzét korrekt módon költik el a bolgárok, románok, szlovénok stb.; ez egyébként kétirányú utca: egyformán bolgár, román, szlovén stb. érdek, hogy az európai alapok (is) rendeltetésük szerint, törvényesen legyenek felhasználva. Rövid- és középtávon kizártnak tartom a Polhuxitet, hiszen mindkét állam polgárainak az elnyomó többsége EU-párti. Dinamikus, fiatal, jól képzett emberi forrással rendelkező országok, az EU-tagságnak is köszönhető gazdasági lendületben levő államokról van szó.

Akár a Brexit, a Polhuxit is mély sebet ejtene Európán. Szerintem nincs komoly alternatíva: hosszútávon Brüsszel kínálja a legjobb gazdasági és biztonsági garanciát Kelet-Közép-Európa számára is. Ebben látom a kiút kulcsát.

Külpolitikai téren az EU-nak sikerült átvészelnie a Trump-korszakot. Mit jelent a Washington és Brüsszel közötti kapcsolatok, illetve általában az euroatlanti struktúrák szempontjából az, hogy a demokrata Joe Biden költözött idén négy évre a Fehér Házba?

Külpolitikai szempontból az amerikai Biden-adminisztráció elsősorban a multilateralizmus visszatérését jelenti, ami alapvető érdeke többek között Romániának és Szlovéniának. Ez a változás a nemzetközi porondon a leginkább a környezetvédelem és a biztonságpolitika terén mutatkozik meg látványosan. Bukarest arra törekszik, hogy a mindenkori washingtoni vezetéssel kiváló, a stratégiai partnerségünkre alapozott kapcsolatot ápoljon. Közhely, hogy a geopolitika egyetlen állandó jellemzője a... változás.

A világ egyre gyakoribb, egyre súlyosabb válságokkal kerül szembe. Krízis krízis hátán, váratlan csapás ér háború, éhség, földrengés által egyébként is sújtott vidékek, újra meg újra. Ahogy a pandémia is bizonyította: ilyen körülmények között kulcsfontosságú az államközi együttműködés, azaz a multilateralizmus. Hiába oltjuk be az európaikat, ha a dél-afrikaiak és az indiaiak nem jutnak idejében elég vakcinához. Az EU ebben a helyzetben is irányadónak bizonyult: ugyanannyi oltást adományozott világszerte, amennyit eljuttatott a saját állampolgárainak.

Merre tart az EU–Kína és az EU–Oroszország viszony? Hónapok óta gyakorlatilag egy szankciós adok-kapok zajlik Brüsszel és Peking, illetve Brüsszel és Moszkva között.

Több és változó geometriájú a viszony. Bizonyos kérdésekben nemcsak elkerülhetetlen, hanem kötelező az együttműködés Moszkvával és Pekinggel egyaránt. Ilyen terület a környezetvédelem, a békefenntartás, a járványkezelés stb. Van témakör, amiben egyszerűen nem lehet zöldágra vergődni ezekkel a befolyásos államokkal: csak abban értenek egyet, hogy nem tudnak egyetérteni. Olyan alapvető kérdésekben is eltérőek az álláspontok, amiben az EU nem engedhet, mint például az emberi jogok. A jólét mellett ez az a többletérték, amiért a nyugati államok olyan vonzóak nemcsak az ázsiaiak, hanem a kelet-európaiak millióinak a számára is.

A francia–német párost az EU motorjaként szokás emlegetni. Kifullad-e ez a motor Angela Merkel szeptemberi távozása után? Hogyan befolyásolja az EU jövőjét, ha a legendás kompromisszumkereső készségéről ismert német kancellár kivonul az uniós szintű döntéshozatalból?

A francia–német motor nem arról híres, hogy kifulladna. Az EU jövőjét viszont nem a Párizs–Berlin tengely, hanem az európai közösség határozza meg. Brüsszel mindig megerősödve kerül ki a krízisekből. A válságból kivezető döntéshozatal pedig többlépcsős, sokszor fájdalmasan lassú folyamat, az EU procedúrái nehezen kapcsolják felsőbb fokozatba a gépezetet. A sokszor túlzott bürokratikus akadályokon túlkerülve hatékony módba kerül a 27 kocsis szerelvény.

Tudom, valahányszor otthon csetlik-botlik egy kormány, akad tisztségviselő, aki automatikusan Brüsszelt hibáztatja azért is, amiről az Európai Unió egyszerűen nem tehet. Ezért kezdett el jobban, többet kommunikálni az Európai Parlament, a Tanács, a Bizottság.

Az EU bővítése Horvátország csatlakozása óta gyakorlatilag leállt. Van-e egyáltalán perspektívája a balkáni államok integrálásának?

Szlovénia, az Európai Tanács soros elnöke prioritásként kezeli az EU-bővítést: Nyugat-Balkán európai csatlakozása lesz az októberi, Brdo pri Kranjúban tervezett csúcsértekezlet témája. Rendkívül fontos, Európa számára stratégiai célkitűzés hiteles európai perspektívát kínálni a régió polgárainak.

A tagállamokban beállt „bővítési fáradtság” csalódottságot, hitetlenséget keltett a csatlakozni kívánó balkáni országokban. Nagy kár, miután az EU rengeteg pénzt és energiát fektetett a régióba, az érdekelt kormányok pedig merész reformokat, népszerűtlen, sokszor számukra politikailag potenciálisan végzetes döntéseket hoztak és alkalmaztak.

Félő, hogy Brüsszel helyét és szerepét mások veszik ott át, teljesen más céllal. Jelenleg a Belgrád–Pristina, valamint a Szófia–Skopje között zajló párbeszéd pozitív kimenetele tudná kizökkenteni a folyamatot a holtpontjáról. A nyugat-balkáni párbeszéd két fontos vonalon fut: a Ljubljana és Zágráb kezdeményezte, Brdo-Briuni néven szervezett évi értekezleteken, és a berlini folyamat keretében.

(Címlapképi illusztráció: Adobe Stock)