Nem tágítanak a tüntetők, amíg Srí Lanka elnöke és miniszterelnöke le nem mond

Addig foglalják el a tüntetők a Srí Lanka-i elnök és miniszterelnök rezidenciáját, amíg a két vezető hivatalosan le nem mond, írta a BBC. Ranil Vikremeszinghe miniszterelnök szombati közleménye szerint július 13-án, azaz jövő szerdán mond le, Gotabaja Radzsapaksza elnök azonban még nem nyilatkozott nyilvánosan, mióta a tüntetők megrohamozták a rezidenciáját, ő pedig ismeretlen helyre távozott.

A tömeg szombat este megrohamozta és felgyújtotta a Srí Lanka-i miniszterelnök rezidenciáját, korábban pedig behatoltak Gotabaja Radzsapaksza elnök rezidenciájára is, írta az MTI. A Facebookon élő közvetítésben látni lehetett, amint a több száz tiltakozó – sokan nemzeti zászlóba burkolózva – tolongott az épület helyiségeiben. Egyesek az uszodában úsztak, mások az elnöki ágyon és szófákon ültek.A tüntetők körülnéztek az elnöki rezidencia hálószobájában is | fotó: Agerpres/EPA

Radzsapaksza pénteken hagyta el a hivatalos rezidenciát elővigyázatosságból a hét végére tervezett tüntetések miatt. Tartózkodási helye nem ismert. Ranil Vikremeszinghe hivatala közölte, hogy a tiltakozók szombat este betörtek a kormányfő colombói házába. A politikus biztos helyen tartózkodik – tudta meg a Reuters brit hírügynökség. A kormányfő előzőleg közleményben jelentette be, hogy le fog mondani, amikor valamennyi párt megegyezik az új kormányban.

„Országunkban ma üzemanyagválság és élelmiszerhiány van, itt van a Világélelmezési Program vezetője, és több kérdést is meg kell vitatnunk a Nemzetközi Valutaalappal. Ugyanakkor, ha ez a kormány lemond, másik kormánynak kell jönnie” – írta Vikremeszinghe.

A miniszterelnök elmondta: közölte Gotabaja Radzsapakszával, hogy valamennyi párt részvételével javasol nemzeti egységkormányt alakítani, de nem mondott semmit az elnök álláspontjáról.

A Sziraza kereskedelmi televízió közölte, hogy legalább hat alkalmazottját, közöttük négy riportert kellett kórházba vinni, miután a rendőrség bántalmazta őket, amikor Vikremeszinghe házának ostromáról tudósítottak.

A Srí Lanka-i Orvosi Tanács, az ország legmagasabb rangú szakmai szervezete figyelmeztetett, hogy az ország kórházai minimális forrásokkal működnek, és nem lesznek képesek kezelni a sebesült tüntetők tömegét.

A rendőrség péntek este kijárási tilalmat vezetett be Colombóban és több más nagyvárosban, de szombat reggel a jogászok és ellenzéki politikusok által jogellenesnek nevezett intézkedést visszavonta. A tiltakozó megmozdulások során legalább harminckilenc ember sebesült meg és került kórházba, közöttük két rendőr – közölték kórházi illetékesek.

Japa Abejvardena parlamenti elnök Radzsapakszához intézett levelében közölte, hogy a pártok vezetőinek tanácskozásán több döntés is született, így követelik az elnök és a miniszterelnök mielőbbi lemondását, a parlament hét nap alatt ideiglenes államfőt választana.

Az ügyvezető elnök alatt a mostani parlament új miniszterelnököt és ideiglenes kormányt nevezhet ki – közölte a házelnök a hivatala által közzétett levélben. Ezt követően meghatározott időn belül megtörténhet az új parlament megválasztása – tette hozzá. Több ellenzéki párt vezetője is lemondásra szólította fel Radzsapakszát.

A 22 milliós indiai-óceáni szigetország súlyos devizahiánnyal küzd, emiatt akadozik az üzemanyag-, az élelmiszer- és a gyógyszerimport, az ország a függetlenség éve, 1948 óta most éli át a legsúlyosabb gazdasági válságot. A válság azután következett be, hogy a Covid-19-járvány súlyos károkat okozott az ország turizmustól függő gazdaságának.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?