A pénzügyminiszter szerint nem nő a költségvetési hiány, az USR szerint gazdasági válság felé tartunk

A kormány által elfogadott gazdaságösztönző intézkedések nem fogják növelni a költségvetési hiányt – jelentette ki hétfőn a képviselőház plénuma előtt Adrian Câciu pénzügyminiszter.

A tárcavezetőt a „kormány órája” keretében hívták meg az alsóházba a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kezdeményezésére, amely magyarázatot várt Câciutól arra, hogy miként tervezi megállítani a kormány az árak emelkedését, illetve milyen intézkedéseket hoz az államháztartási hiány ellenőrzés alatt tartására.

Felszólalásában a miniszter rámutatott: a 2022-es év rendkívül nehéz gazdasági szempontból, elsősorban az inflációs nyomás miatt, amely külső tényezőkre vezethető vissza. Az energiaválság és az üzemanyag-ellátási láncok zavara a gazdaságot támogató intézkedések meghozatalára késztette a kormányt, és ezek hatása vissza is tükröződik az első negyedévi gazdasági növekedésben.Adrian Câciu pénzügyminiszter | Fotó: Agerpres

„A gazdasági növekedés nem irodákban születik, és nem is a kormány érdeme, hanem a kormány és az üzleti szféra közötti partnerség eredménye. Köszönöm a vállalkozóknak, hogy megértették, szolidárisak vagyunk velük, és igyekszünk konkrét intézkedésekkel támogatni őket” – fogalmazott. A miniszter hozzátette, ezek a támogatások nyomást helyeznek a költségvetési deficitre, ezért döntött a kormány a költségvetési kiadások 10 százalékos csökkentése mellett, így a gazdaságösztönző intézkedések – bár az államkasszából finanszírozzák ezeket – nem fogják növelni az államháztartási hiányt.

USR: Románia gyors és biztos léptekkel halad egy súlyos gazdasági válság felé

Igen nehéz helyzetben van az ország gazdasága, Románia „gyors és biztos léptekkel halad egy súlyos válság felé” – jelentette ki az USR képviselője, Claudiu Năsui volt gazdasági miniszer, megindokolva, hogy miért hívták a parlamentbe a pénzügyminisztert.

A vitán az USR politikusa rámutatott, az ország rendkívül nehéz gazdasági helyzetben van, amire Románia „nemcsak, hogy nincs felkészülve, de nagymértékben akadályoz bennünket egy mamutállam, amely egyre nagyobb méreteket ölt, egyre nagyobbak a kiadásai (...), egyre nagyobb pótlékokban és egyre több kiváltságban részesül”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Claudiu Năsui szerint az idei első négy hónapban 15,6 százalékkal nőttek az állami kiadások az elmúlt év ugyanezen időszakához mérten, a személyzeti költségek pedig 1,3 milliárd lejjel emelkedtek, dacára annak, hogy a kormány „a nadrágszíj összehúzását” ígérte. „A különnyugdíjakra szánt összeg, Románia eme szégyenletes kiadása, újabb 12 százalékkal nőtt áprilistól tavalyhoz képest” – hangsúlyozta az ellenzéki képviselő, hozzátéve, hogy 2021 márciusához viszonyítva idén márciusra csaknem 17 ezerrel nőtt a romániai közalkalmazottak száma.

Năsui azt is tudni véli, hogy a kormány „előkészíti a talajt az adóemeléshez”. „A kérdésünk a miniszter úrhoz az, hogy mit fog tenni a kormány a költségek csökkentése érdekében, milyen kiadásokat vágnak vissza?” – fogalmazott a politikus.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?