FRISSÍTVE – Iohannis szerint a kormány jól kezeli a válságot, még ha az emberek nem is értik, miért ér kevesebbet a pénzük

FRISSÍTVE: A kormány a lehető legjobban végzi a munkáját – mondta Klaus Iohannis elnök kedden egy buzăui iskolai látogatáson, megjegyezve: szerette volna, hogy „a szakértők+ már a válság előtt tanácsokat adjanak, és nem csak annak kezdete után.

„Örültem volna, ha ezek a szakértők előre figyelmeztetnek a válságra, hogy fel tudjunk készülni kicsit. Így, post festum, könnyű kommentálni. A kormány a lehetőségek szerint a legjobban végzi munkáját. Nem tudnánk megmagyarázni azt a lakosságnak, hogy most nem emeljük sem a fizetéseket, sem a nyugdíjakat az infláció növekedésének elkerülése érdekében. Realistának kell lennünk” – fogalmazott Iohannis.

A lakosság jogos elvárása a kormánytól, hogy azonnali, illetve közepes és hosszú távra szóló megoldásokkal álljon elő, és ezeken dolgoznak is a kabinet tajai, állandóan napirenden vannak ezek a kérdések a koalícióban – tette hozzá. A kormány hetente hoz intézkedéseket a gazdasági növekedés biztosítása és az infláció visszaszorítása érdekében – említette meg Iohannis. „Természetesen a kormánynak gondoskodnia kell a lakosság jövedelmi szintjének stabilizálásáról, de az infláció csökkentéséről is, és ez meg fog történni” – szögezte le.Klaus Iohannis Buzăuban | Fotó: presidency.ro

Iohannis arra is felhívta a figyelmet, hogy az orosz–ukrán háború következtében a világgazdaság is „bonyolult helyzetben” van. „Ismétlem: nagyon jó, hogy Romániában koalíciós kormányunk van, amelyet szilárd parlamenti többség támogat, és így olyan intézkedésekkel tud előállni, amelyek enyhítik az áremelkedések hatását” – fogalmazott. Hangsúlyozta azonban, hogy bármennyire is szeretnék az emberek problémáik „azonnali megoldását”, a büdzsét nem lehet „a végletekig nyújtani”, emiatt nagy bölcsességre és sok türelemre van szükség.

Az államfő szerint az inflációban a nyugdíjakat is emelni kell, nem csak a fizetéseket

A nyugdíjemelés mellett érvelt Klaus Iohannis, aki szerint erkölcstelen és nem korrekt, hogy csak a nyugdíjasok fizessék meg a válságok árát. Azt mondta: mivel növekednek az árak, „egyértelmű”, hogy a nyugdíjakat is emelni kell, hogy a nyugdíjasok legalább „a szükséges minimumot” tudják megengedni maguknak. „Ahogy az inflációban, növekvő árak mellett nőnek a fizetések, úgy kell növekedjenek a nyugdíjak is” – jelentette ki az államfő, hozzátéve, hogy a kormány „komoly tervet” fog ezzel kapcsolatban kidolgozni.

Úgy vélekedett, „nem korrekt”, sőt „erkölcstelen” a nyugdíjasokkal kifizettetni „a válság árát”, mert a nyugdíjasoknak már nincs lehetőségük más kereseti lehetőségek után nézni, pluszmunkát vállalni. „A nyugdíjasok azzal maradnak, amit kapnak, vagyis a nyugdíjukkal, ezért azt tartom méltányosnak, hogy a nyugdíj szintjét a helyzethez igazítsák. Egyértelmű, hogy a kormánynak kell előállnia egy komoly tervvel a helyzet kezelésére, és elő is fog állni” – tette hozzá az államfő.

Sok intézkedésre van még szükség az élelmiszerválság elkerülése érdekében

Számos intézkedésre van még szükség ahhoz, hogy Romániában biztosan ne következzen be élelmiszerválság, és a kormány „az elkövetkező időszakban” a termelést támogató és a tartalékok biztosítására irányuló intézkedéseket fog javasolni – jelentette ki az államelnök.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„Az eddig meghozott intézkedések még nem elegendők, csak az első lépést jelentik. Számos intézkedésre van még szükség ahhoz, hogy Romániában ne következzen be élelmiszerválság, hogy az élelmiszerek ne dráguljanak meg túlzott mértékben” – fejtette ki az államfő. Hozzátette: megbeszélte a helyzetet a kormányfővel is, és a kabinet az elkövetkező időszakban olyan intézkedéseket fog előterjeszteni, amelyek egyrészt támogatják a termelést, másrészt tartalékokat biztosítanak arra az esetre, „ha a helyzet bonyolódik”.

Az országban léteznek raktárak az élelmiszertartalékok felhalmozására, „de ezek egyelőre még eléggé üresek” – mondta Iohannis.

A román sajtó szerint a kormány a nyugdíjak újratárgyalását kezdeményezné Brüsszelben

Bár Iohannis nem erősítette meg, hogy a kormány a nyugdíjakra vonatkozó megkötések újratárgyalását kezdeményezi Brüsszelben, a keddi nyilatkozatáról tudósító bukaresti média úgy értelmezte, hogy érvelése ennek szükségességéről szólt. Marius Budăi munkaügyi miniszter többször rámutatott: a jelenlegi kétszámjegyű infláció közepette tarthatatlan az a PNRR-ben szereplő kötelezettség-vállalás, miszerint Románia a GDP legfeljebb 9,4 százalékát fordíthatja nyugdíjakra, miközben az uniós átlag 12,5-13 százalék.

Korábban Marcel Boloș európai beruházásokért felelős miniszter is támogatásáról biztosította Budăit abban, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen az Európai Bizottsággal a nyugdíjakra vonatkozó korlátozás eltörlése érdekében. Boloș szerint a helyreállítási alapról szóló uniós döntések még csak a koronavírus-járvány okozta válsággal számoltak, de most már figyelembe kell venni az ukrajnai háború hatásait, az energiaválságot és a küszöbön álló élelmiszerkrízist is.

Romániában az infláció elérte a 14 százalékot, és 3,2 millió embert nélkülözés fenyeget – mutatott rá a tárcavezető. A 2022-re megszavazott költségvetési törvényben a tavaly novemberben hivatalba lépett bukaresti nagykoalíciós kormány tízszázalékos nyugdíjemelést irányzott elő, amelyet január elsejétől vezettek be. A múlt héten egyszeri, 700 lejes nyugdíj-kiegészítésről is döntött a kormány, amelyet júliusban folyósítanak annak a 3 millió 300 ezer nyugdíjasnak, akinek a járandósága nem haladja meg a havi 2000 lejt.

Kapcsolódók

Kimaradt?