Az USR bírálja a kormány lakosságot támogató újabb intézkedéscsomagját

Kínosnak és a valóságtól elrugaszkodottnak tartja a kormány által hétfő este bejelentett intézkedéseket a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ügyvivő elnöke.

Cătălin Drulă egy Facebook-bejegyzésben azt írta, miután hónapok óta követelik a kabinettől a költségvetési hiány csökkentését és a hitelfelvétel mérséklését az infláció féken tartása érdekében, a kormány újabb „kiadásnövelő intézkedéseket” jelentett be.

„És cserébe kaptunk néhány üres ígéretet. Hogy javítanak az adóbegyűjtésen. Hogy felgyorsítják a PNRR-t, amelyikből most csúfot űznek. És ami a legarcátlanabb: július elsejétől befagyasztják az állásokat. Vagyis az elmúlt nyolc hónap alkalmazási őrületét követően még adnak maguknak egy hónapot. Ez pontosan olyan, hogy majd hétfőtől felhagyunk a dohányzással” – fogalmazott.

Az USR ügyvivő elnöke szerint a kormány figyelmen kívül hagyja a gazdasági növekedés lassulására vonatkozó előrejelzéseket. Cătălin Drulă szemfényvesztésnek tartja a költségvetési kiadások 10 százalékos csökkentésére vonatkozó ígéretet is, mivel – állítja – a kivételként megjelölt tételeket leszámítva csak a javakra és szolgáltatásokra fordított kiadásokból lehetne lefaragni, ez azonban a költségvetés elenyésző részét, mintegy 13 százalékát teszi ki.Fotó: gov.ro

„Ciucă nem ért a gazdasághoz, Ciolacut pedig nem érdekli. Ezek a Iohannis irányította felelőtlen emberek teljes sebességgel vezetnek bennünket a csőd felé” – tette hozzá az USR vezetője.

Mint ismert, a kormánykoalíció vezetői hétfő este újabb, összesen 1,1 milliárd euró értékű szociális és gazdaságösztönző intézkedéscsomagot jelentettek be. A kormány Facebook-oldalán megjelent bejegyzés szerint a Támogatás Romániának csomag részét képező új intézkedések a következők: kilenc hónapos hitelmoratórium biztosítása a banki hitelekre azoknak az állampolgároknak és vállalkozásoknak, amelyek pénzügyi nehézségekkel küzdenek a válság miatt; az egységes bérezési törvény szerinti bérkülönbség negyedének biztosítása a közszférában dolgozóknak; 700 lejes egyszeri támogatás minden olyan nyugdíjasnak, aki 2000 lej alatti járandóságban részesül. Az intézkedések július elsején lépnek hatályba.

A kormány ugyanakkor a következő intézkedéseket hozza meg az államháztartási hiányra vonatkozó kötelezettségvállalások betartása érdekében: a költségvetési kiadások legalább 10 százalékos csökkentése; kivételt képeznek a beruházások, bérek, nyugdíjak, szociális segélyek; az állások befagyasztása az állami intézményeknél; a költségvetési bevételek 10 milliárd lejjel való növelése; az operatív programok és az országos helyreállítási terv (PNRR) révén elérhető uniós alapok lehívásának felgyorsítása; ennek érdekében a koalíció havonta kiértékeli az EU-s alapok lehívásának helyzetét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?