Negyvenöt év börtönt kapott Kolumbia egyik hírhedt kábítószerkartell-főnöke
Egy New York-i bíróság 45 év börtönre ítélte kedden Kolumbia egyik leghírhedtebb kábítószerkereskedőjét és kartellfőnökét, Antonio Úsugát.
A férfit 2021 őszén fogták el a kolumbiai hatóságok, és tavaly adták ki az Egyesült Államoknak, ahol kábítószer-kereskedelem vádjával állították bíróság elé. A kolumbiai hatóságokkal való megállapodás alapján az amerikai kormány vállalta, hogy a kiadatás fejében az ügyészség nem kér életfogytig tartó börtönbüntetést a bíróságtól.
Az Otoniel álnéven is ismert Dairo Antonio Úsuga idén januárban bűnösnek mondta magát több tonna kokain Egyesült Államokba való csempészésében beismerve, hogy tevékenysége során “rengeteg erőszak volt a gerillákkal és bűnözői csoportokkal történt összecsapásokban”.
Az 51 éves férfi az ítélethirdetés előtt bocsánatot kért az elkövetett bűncselekményekért az Egyesült Államok és Kolumbia kormányától.
A tárgyalássorozat érdekes epizódja volt Úsuga vallomása, amelyben bűnözővé válását gyerekkorának körülményeivel magyarázta. Azt mondta, hogy beleszületett a konfliktusba, így nőtt fel, és azt ajánlotta a fiataloknak, hogy ne kövessék azt az utat, amit ő választott. Válaszul az ügyben eljáró bíró, Dora Irizarry saját gyerekkorát hozta fel, megemlítve, hogy ő New York Dél-Bronx negyedében egy lakótelepen nőtt fel körülvéve erőszakkal, kábítószer-kereskedelemmel, és azt mondta a vádlottnak, hogy a környezet nem lehet kifogás.
Úsuga éveken keresztül sikeresen menekült el az elfogására irányuló kísérletek elől, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok és Kolumbia ötmillió dollár (1,8 milliárd forint) nyomravezetői díjat ajánlott fel érte.
Letartóztatását követően emberei megpróbálták ciánnal megmérgezni ügyének egyik koronatanúját és ügyvédjét.
Kolumbiában Úsuga hivatalosan változatlanul az Öböl-klán (Clan del Golfo) fejének számít. A bűnszervezet a kábítószer-kereskedelem mellett kiterjedt félkatonai szervezetként működik, amelynek számlájára írnak számos véres támadást az elmúlt évtizedben. A kartell vezetését Úsuga bátyjától vette át, aki 2012-ben egy rendőrségi rajtaütésben vesztette életét, és aminek nyomán a bűnszervezet fegyveresei szabályos katonai akciót hajtottak végre, az új kartellvezér pedig pénzjutalmat ajánlott fel minden átadott rendőrért és katonáért.
A szervezet emberei tavaly tavasszal megtorlásul fegyveres támadásokat hajtottak végre Észak-Kolumbiában, amiért a kolumbiai kormány kiadta a kartell vezetőjét az Egyesült Államoknak.
Kolumbia elnöke, Gustavo Petro idén februárban bejelentette, hogy felfüggeszti az ország hadserege és a kartell közötti fegyverszünetet.
CSAK SAJÁT