„Menjetek haza!" – Barcelonában vízipisztolyokkal támadtak a turistákra a helyiek

A tiltakozás eredeti formáját választották Barcelona lakói, akiknek elegük van abból, hogy városukat elözönlik a turisták. Világossá tették a katalán városban nyaralóknak, hogy nem tartják őket kívánatosnak, és vízipisztolyokkal támadtak rájuk.

Barcelonában több ezren vonultak az utcára, mert meglátásuk szerint, a város lakhatatlanná vált. Vízipisztolyokkal felfegyverkezve lefröcskölték a teraszokon üldögélőket, és azt kiabálták a turistáknak, hogy menjenek haza, számol be a Digi24 hírtelevízió. A legnagyobb elégedetlenséget az váltotta ki, hogy rengeteg lakást adnak ki rövid távra a turistáknak, ami miatt az egekbe emelkedett az albérlet. Az emberek azt mondják, hogy már nem engedhetik meg maguknak, hogy tisztességesen éljenek a saját városukban.Fotó: Pexels
A túlzott turizmus kritikusai tehát elsősorban a lakásárakra gyakorolt hatását kifogásolják – a barcelonai városháza szerint az elmúlt évtizedben 68%-kal emelkedtek a bérleti díjak –, de a helyi vállalkozásokra, a környezetre és a helyi alkalmazottak munkakörülményeire gyakorolt káros hatásait is.

A városi tanács szerint tavaly több mint 12 millió turista látogatott Barcelonába. Spanyolországban a turizmus a GDP 12,8%-át adja, és a munkahelyek 12,6%-át biztosítja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?