Meglepő nyilatkozat: Támogatná Maia Sandu Moldova és Románia egyesülését (VIDEÓ)

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke egy interjúban kijelentette, hogy igennel szavazna egy Romániával való egyesülésről szóló népszavazáson. Ez az első alkalom, hogy a moldovai államfő ilyen tartalmú nyilatkozatot tett.

Az interjúban, amelyet Rory Stewart és Alastair Campbell brit újságíróknak adott – akik az Egyesült Királyság legnagyobb politikai podcastjának, a The Rest Is Politics: Leading című műsornak a házigazdái –, Maia Sandu közel egy órán keresztül, angol nyelven beszélt a Moldovai Köztársaság és a régió politikai helyzetéről. Az interjút Chișinăuban, az elnöki hivatal székhelyén rögzítették.

Igennel szavazna az egyesülésre | Fotó: Maia Sandu Facebook oldala
A több mint egyórás beszélgetés során a moldovai elnök szólt szovjetunióbeli gyermekkoráról, arról, hogyan sikerült a román nyelvnek fennmaradnia az elnyomó kommunista rezsim alatt, valamint az 1980-as évek végének nemzeti újjászületési mozgalmairól, számol be a News.ro.
Amikor az interjú ezen pontján megkérdezték tőle, hogy személyesen támogatná-e Romániával való egyesülést, határozottan így válaszolt: „Ha lenne egy népszavazás, a Romániával való újraegyesülésre szavaznék.”

Arra a kérdésre, hogy miért, Maia Sandu ezt mondta: „Nézzék meg, mi történik ma Moldova körül, és mi történik a világban. Egyre nehezebb egy olyan kis országnak, mint a Moldovai Köztársaság, fennmaradnia, demokráciaként és szuverén államként léteznie, és természetesen ellenállnia Oroszországnak.”

Ugyanakkor Maia Sandu elismerte, hogy jelenleg nincs többség Moldovában az egyesülés támogatására.
„A Moldovai Köztársaság elnökeként értem, és a közvélemény-kutatásokat figyelve látom, hogy ma nincs többség, amely támogatná az egyesülést Romániával. Viszont létezik egy többség, amely az Európai Unióhoz való csatlakozást támogatja, és mi ebbe az irányba cselekszünk” – tette hozzá.
„Ez egy sokkal reálisabb cél, és segít abban, hogy demokráciaként fennmaradjunk” – magyarázta a moldovai elnök.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?