Románia és Moldova egyesüléséért gyűjtenek aláírásokat

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülése érdekében kezdődött aláírásgyűjtési kampány Iași-ban, tudatta kedden a Hotnews.ro hírportál.

„A (román) alaptörvényt akarjuk módosítani Románia 1918-as határainak elfogadtatása érdekében” - idézte a hírforrás Mihai Chirica - a kormányzó Szociáldemokrata Pártból kizárt, immár független - Iași-i polgármestert, aki Moldva romániai része legnagyobb városának a nevében támogatást ígért a szükséges aláírások összegyűjtéséhez. A városháza tájékoztató kampánnyal, szórólapokkal fogja segíteni az Egymillióan az Egyesülésért elnevezésű aláírásgyűjtést.Az alkotmánymódosító polgári kezdeményezést az Actiunea 2012 elnevezésű, Románia és - a szovjet utódállam - Moldova Köztársaság egyesülését követelő unionista ernyőszervezet aktivistái terjesztették a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló, úgynevezett törvényhozási tanács elé. A szakértői testület júliusban pozitívan véleményezte a kezdeményező bizottság alkotmánymódosító törvényjavaslatát, amely szeptember 19-én jelent meg a hivatalos közlönyben.

A kezdeményezőknek ettől a dátumtól számítva fél év áll rendelkezésükre ahhoz, hogy összegyűjtsék az alkotmánymódosító javaslat parlament elé terjesztéséhez szükséges, legkevesebb félmillió támogató aláírást az ország megyéinek legalább feléből.

A kezdeményezők nem az alaptörvény valamely szakaszát akarják módosítani, hanem - a bolgár, cseh, lett, portugál, szlovén, spanyol alaptörvényhez hasonlóan - preambulummal akarják kiegészíteni a román alkotmányt. A javasolt szöveg arra utalna, hogy az alkotmányozók a román nemzet következő nemzedékei számára akarnak esélyt nyitni arra, hogy egy  „egyesült, demokratikus, európai és jóléti államban” éljenek, a román nemzet békés, a nemzetközi jogot tiszteletben tartó, külső beavatkozástól mentes újraegyesülése révén.

Akár a törvényhozók, akár az állampolgárok kezdeményezésére kerül napirendre a parlamentben egy alkotmánymódosító törvénykezdeményezés, Romániában kétharmados parlamenti többség, valamint érvényes és eredményes népszavazás szükséges az alaptörvény módosításához.

A mai Moldovai Köztársasággal csaknem megegyező területű (az orosz többségű Dnyeszter menti szakadár köztársaság nélküli) Besszarábia - a Prut, a Dnyeszter és Duna-delta által határolt térség, a történelmi Moldva keleti része - több mint egy évszázados cári uralom után a bolsevik forradalom idején önállósult, majd 1918. március 27-én fogadta el a Román Királysággal való egyesülésről szóló nyilatkozatot. A terület 1940-ig volt Nagy-Románia része.

Kapcsolódók

Kimaradt?