A klasszikus értelemben vett házasság nagy valószínűséggel megmarad a férfi–nő párok számára, a referendum kudarcával véget ért alkotmánymódosítási kísérlet előrelépést hozhat a tág értelemben vett kisebbségi jogok terén – véli Veres Valér szociológus, a Babeş-Bolyai  Tudományegyetem oktatója. Hangsúlyozta: a népszavazás bojkottálása tudatos döntés volt a népesség jelentős százaléka részéről, ami meglátása szerint azt mutatja, hogy az emberek „sokkal műveltebbek politikailag annál, mint ahogy egyes politikusok vagy akár egyházi vezetők gondolják”. Interjú.

Minek tulajdonítja ezt az eredményt, miért nem sikerült mozgósítani a választókat?

Először is nagyon fontos, hogy a bojkott az egy egyértelmű politikai opció volt, amit nagyon világosan megfogalmazott az egyik ellenzéki párt. Ennek a népszerűsége időközben valószínűleg a parlamenti arányait meghaladó mértékben növekedett.

Tehát nincs szó arról, hogy demokrácia elleni lépés lett volna a távolmaradásra szóló felhívás?

Számos tényező vezetett ehhez az eredményhez, nem lehet leegyszerűsíteni egyre. Semmiképpen nem csak azt kell látni, hogy van 20 százalék, aki elment, és a többiek mind passzívak. Abból, ahogyan a bojkott lejátszódott – ide értve az erdélyi magyarok megszólalásait is – egy nagyon jelentős civil megmozdulás rajzolódik ki, ami megmutatta, hogy ez az ország mégiscsak az európai értékek iránt elkötelezett. Elvileg a férfi és a nő házasságának alkotmánybeli rögzítésénél nehezen lehetne találni társadalmilag könnyebben "eladható" témát, viszont az emberek nagy részének lejött, hogy e mögé gyűlöletet és kizárást csomagoltak egyesek.

Tehát az emberek nem hitték el, hogy a népszavazás nem valakik ellen irányul, hanem – és ezt pozitív üzenetként próbálták megfogalmazni a kezdeményezők – kizárólag a család védelmét szolgálja.

Nem mondom azt, hogy mindenki megértette, de ne gondoljuk, hogy legalább 20-30 százalék ne értette volna meg. Ezeknek egy része pedig teljesen tudatosan bojkottálta referendumot. Két nap alatt nagyon kicsi erőfeszítéssel elmehetett volna a népesség fele szavazni, hiszen minden feltételt megteremtettek ahhoz, hogy a referendum érvényes legyen.

Nem fordulhat elő, hogy az emberek egy része nem is értesült a népszavazásról?

Lehet, hogy a nagyon idős, nagyon hátrányos helyzetben élő, digitális eszközökkel nem rendelkező népesség, az ország lakosságának öt-tíz százaléka nem értesült a népszavazásról, de ez nagyon szűk réteg, amely általában sem szokott szavazni. Ugyanakkor van 40 százaléknyi szavazópolgár, aki minden választáson részt vesz, a legutolsón is részt vett. Ebből legalább az a 30 százalék, amit a CURS közvélemény-kutatása előrejelzett, elmehetett volna, hiszen minden feltétele megvolt, hogy elmenjen szavazni.

Ha már itt tartunk, mi lehet az oka, hogy ennyire rosszul mérték be a részvételt a szociológusok?

Nagyon egyszerű oka van. Mindig van egy bizonyos százalék, amely igent mond, amikor a várható részvételre kérdeznek rá – mert nincsenek elvi kifogásai –, viszont a gyakorlatban nem megy el voksolni. Amikor a felmérések 60 százalékot jeleznek előre, akkor reálisan 40 százalék körüli a részvétel. Nem tudom, hogy a szociológusok mennyire értelmezték ezt az adatot, nem láttam ilyen jellegű műsort, de ha már ennyire szoros előrejelzés jött ki, akkor számítani lehetett volna arra, hogy az érvénytelenség nagyon is plauzibilis opció. Bevallom, arra én sem számítottam, hogy a részvétel a 20 százalékot is csak ennyire nyögvenyelősen éri el.

Hargita és Kovászna megye sereghajtó a részvételt illetően, de más megyék jelentősebb magyar lakosságú városaira is érvényes, hogy messze elmaradnak az országos átlagtól. Mi lehet az oka annak, hogy a magyarok ennyire kis mértékben mozdultak meg?

Általában véve a társadalom jelentős része számára ez a kérdés nem volt releváns, következésképp őket nagyon nehéz volt mozgósítani. A magyarság esetében ugyanakkor van egy általános trend, ami a székely megyékben látszik jobban: az országos trendnél jóval alacsonyabb a bármiféle romániai politikai választáson vagy népszavazáson való részvétel. Van egyféle, azt mondhatnám, averzió minden iránt, amit Románia vagy Bukarest közvetít, képvisel. Ez a hozzáállás különböző okokból Kovászna megyében hangsúlyosabb. Hargita megyében nagyon jelentős arányban vannak hívő katolikusok, Kovászna megye viszont sokkal vegyesebb, és ott az emberek kisebb mértékben hallgatnak a véleményformálókra. Mindenképpen az apátia amellett – ami kicsit magasabb szintű, mint Romániában – az is ott van, hogy a bojkott attitűd valószínűleg szimpatikusabb volt szélesebb rétegeknek. Van egy harmadik tényező is. Bár az aláírásgyűjtésben a történelmi egyházak is részt vettek, a népszavazás vitájakor eléggé kritikusan felvetődött, hogy az ortodox egyház fundamentalista kezdeményezéséhez asszisztálnak a történelmi egyházak, és mi lesz majd, ha egy következő, hasonló ügyben pontosan a magyarok ellen fordulnak. Úgy látom, hogy a protestáns egyházak jelentős része kicsit meghátrált. Teljesen nem vonultak ki a kampányból, de a papok jelentős része nagyon visszafogott volt. A katolikus egyház aktívabb maradt, ott volt néhány véleményformáló, aki nagyon hangsúlyosan képviselte a médiában, hogy részt kell venni és igennel kell szavazni.

Nyilvánvaló, hogy a római katolikus papok nem tudtak tömegeket mozgósítani, sőt ez elmondható a Fidesz-kormányról is, amelynek egyik képviselője, Soltész Miklós államtitkár erdélyi egyházi vezetőkkel közösen buzdított szavazásra. Van erre magyarázata?

Én már egy ideje figyelem, hogy – hál’ istennek! – az erdélyi magyarság a tömeges politikai jellegű megnyilvánulásaiban hallgat ugyan a különféle véleményvezérek ajánlásaira, de azért elég gyakran megtörténik, hogy a többség szembefordul, ha az értékeivel nem egészen passzol. Példa erre a Johannis-féle választás, a Băsescu leváltására szervezett referendum, de számos más helyzet is. Amikor a romániai helyzetről van szó, akkor a Fidesz ajánlásait csak nagyon tangenciálisan veszik figyelembe. Az emberek nagyon jól tudnak disztingválni, sokkal műveltebbek politikailag annál, mint ahogy egyes politikusok vagy akár egyházi vezetők gondolják. Az egyházakkal nagymértékben azonosulnak olyan szempontból, hogy vallásosak, ha megkérdezik őket, egyesek járnak is templomba, bár nem olyan nagy arányban, viszont a döntéseikben, az életvezetésükben nem feltétlenül követik az egyház ajánlásait. És ez vonatkozik az RMDSZ-re is, a magyar kormányra is. Az embereknek van egy műveltsége, értékrendje, valamiféle politikai kultúrája, amivel disztingválnak. Sokan azt szűrték le a referendum kapcsán, hogy „ez nem a mi ügyünk”, „megint kitaláltak valamit”, „ez nem egészen tiszta”, „e mögött gyűlölködés van”, „e mögött valamiféle PSD-manipuláció van”. Ha nem is állt volna ki valaki azért, hogy egy másik kisebbség potenciális jogainak a csorbítását megakadályozza, a többi ok is elegendő volt, hogy távol maradjon.

Az eredményhez az is hozzájárult, hogy sokak szerint a PSD-nek és személyesen Liviu Dragnea pártelnöknek is érdeke fűződött a referendum sikeréhez? Ezt hangoztatták azok az ellenzéki pártok is, amelyek egyébként megszavazták az alkotmánymódosítást, tehát elvileg érdekeltek voltak a referendum sikerében.

Világos volt, hogy a kezdeményezés csakis a PSD elköteleződése révén tud eljutni a népszavazásig. Ez nem jelenti azt, hogy egyesek nem tudták elválasztani a referendumot a PSD-től. Ugyanakkor a népesség egy részének a magatartását a népszavazással szemben az határozta meg, hogy ebből a Szociáldemokrata Párt azt fogja kihozni például, hogy milyen jól tud mozgósítani.

Utalt rá az előbb, hogy az urnáktól való távolmaradás nem jelenti azt, hogy az emberek elfordultak az egyháztól – vagy a politikusoktól –, csak nem fogadják el bizonyos kérdésekben a tanácsaikat, ajánlásaikat. Érvényes ez a Román Ortodox Egyházra is, amely a magyar egyházaknál jóval erőteljesebben implikálódott?

Ez biztosan nem segít az ortodox egyház népszerűségének az urbánus népesség körében. Ezek a kampányok főleg az iskolázottabb városi népesség egy részét, ha ne is a hittől, de az intézményrendszertől, annak a hivatalos formájától eltávolítják. Egyeseknek amúgy is rengeteg kifogásuk van az ortodox klérussal szemben – szokás, hogy eljárnak akár egy másik településre is a paphoz, ha a sajátjukkal elégedetlenek –, és egy ilyen jelenség után nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy az elégedetlenség az egész egyházzal mint intézménnyel szemben is nőhet. Tény, hogy az ortodox egyház jobban implikálódott, nem ugyanúgy vett részt a kampányban, mint a magyar történelmi egyházak.

Az alkotmánymódosítás kísérlete kudarcot vallott ugyan, de egyrészt a polgári törvénykönyv továbbra is tiltja az azonos neműek házasságát, másrészt a referendum bukásával nem biztos, hogy hirtelen kevesebben lettek a tiltás támogatói. Hogyan alakulhat ön szerint az azonos neműek házasságának kérdése a jövőben?

A klasszikus értelemben vett házasság nagy valószínűséggel megmarad a férfi–nő párok számára. Ennek több oka is van, a legfontosabb talán az, hogy pillanatnyilag nincs is egyértelmű igény a változtatásra. Azt viszont több politikus is elmondta az utóbbi időben – többek között Liviu Dragnea és Kelemen Hunor, ha jól emlékszem –, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat kérdését meg kellene oldani. Tehát lehet egy ilyen irányú előrelépés a tág értelemben vett kisebbségi jogok terén. Eddig nem nagyon volt ildomos erről beszélni, de most muszáj volt. Nyilván a PSD is érezte, hogy mégiscsak rejtett homofóbia van az egész kezdeményezés támogatásában, amit kompenzálni kellene valahogy. Most, hogy nem sikerült érvényessé tenni az alkotmány módosítását, kíváncsi vagyok, mit gondolnak erről, és mit lépnek. Mindenesetre van egy legitimitási deficitje a PSD-nek az Európai Unió felé. Következik januárban a soros román elnökség, nem jó, ha túlságosan rossz az ország megítélése. A bejegyzett élettársi kapcsolat elismerése lehet egy pozitív dolog, miután annyi mindenben negatív a megítélése a PSD-s kormánynak. Ez a lépés semmibe nem kerülne Dragneának, úgyhogy ismétlem, lehetséges a pozitív elmozdulás ezen a téren.

Visszautalva az Ön által említett tág értelemben vett kisebbségi jogokra: a hagyományos és a közösségi médiát olvasva egyértelmű, hogy az erdélyi magyarok nagy része nem tekinti kisebbségi jogoknak a szexuális kisebbségek jogait, sőt már a felvetés ellen is vehemensen tiltakozik. Elképzelhetőnek tartja, hogy az elmúlt időszak vitái nyomán ez a hozzáállás is megváltozik?

Akik ellenérzésekkel viseltetnek a szexuális kisebbségek irányába, azok szerintem továbbra sem fogják szeretni, ha a két kategóriát egy lapon említik. Ez sarkallja amúgy arra az RMDSZ-t, hogy ne legyen nagyon érzékeny ebben a kérdésben. Bár érdemes lenne szerintem átgondolni a dolgokat, mert a felmérések azt mutatják, hogy az előítéletesség nagyon általánosan hat. Tehát hogyha a gyűlöletbeszéd egy-kétféle kisebbségre koncentrálódik, akkor a többi kisebbséggel szembeni negatív attitűdök is erősödnek.  Hosszú távon sokkal biztosabb, hogy egy társadalom toleráns a nemzeti kisebbségekkel szemben, hogy ha egyéb kisebbségek jogai is bővülnek. De erre a felismerésre el kell jutniuk a politikai pártoknak is, egyáltalán beszélni kell ezekről a dolgokról, és akkor több ember megérti.