Meghalt Mádl Dalma

A korábbi magyar elnök özvegye 88 évet élt.

Meghalt Mádl Dalma, Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök özvegye – közölte a Magyar Kurír pénteken. 88 éves korában érte a halál.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebookon emlékezett meg róla, azt írta, „Mádl Dalma nem csupán hű társa volt Magyarország rendszerváltoztatás utáni második köztársasági elnökének, de a polgári Magyarország melletti következetes kiállása, karitatív tevékenységében is megnyilvánuló segítőkészsége és kedves személyisége felejthetetlenül velünk marad. Isten nyugosztalja!”

Mádl Dalma, Némethy Dalma néven, 1932-ben született Pécsen. 1955-ben kötött házasságot Mádl Ferenccel. Az érettségi után a Pécsi Gyermekkórházban, ezt követően 1957-től Budapesten, a Kertészeti Kutató Intézetben, majd 1964-től a Budapesti Műszaki Egyetemen a Mezőgazdasági Kémiai Technológiai Tanszék kutatócsoportjánál dolgozott.

A férjét, Mádl Ferencet 2000-ben választotta meg a Parlament köztársasági elnöknek, a tisztséget 2005-ig töltötte be.

A Katolikus Caritas jószolgálati nagykövete volt. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2007-ben, a Szent Erzsébet-évben neki ítélte a szolgáló szeretet szentjéről elnevezett Szent Erzsébet rózsája díjat. Munkásságát 2005-ben Polgári Magyarországért díjjal, 2012-ben Magyar Szabadságért díjjal ismerték el.

Mádl Dalma halálhírét Böjte Csaba is megosztotta a Facebookon, „gyermekeink igaz barátja”-ként említve az elhunytat.

(Nyitókép: Facebook/Böjte Csaba oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?