Letartóztatási parancsot adtak ki Sojguék ellen

Háborús és emberiség ellen elkövetetett bűnökkel vádolták meg Szergej Sojgut és Valerij Geraszimovot. A volt orosz hadügyminiszter és a korábbi vezérkari főnök ellen kedden adott ki letartóztatási parancsot a nemzetközi büntetőbíróság.

A Reuters alapján azzal vádolják őket, hogy parancsot adtak ki civilek és ukrajnai civil infrastruktúra elleni támadásra. A bíróság szerint megalapozott a gyanú, hogy ők a felelősek azért, hogy az orosz hadsereg 2022. október 10-től kezdődően 2023. március 9-ig rakétákkal lőtte az ukrajnai elektromos hálózatot.

Fotó: Szergej Sojgu/Facebook

Oroszország korábban többször is kijelentette, hogy az áramszolgáltatásért felelős infrastruktúrát legitim katonai célpontnak tekintik, ugyanakkor tagadták, hogy civileket támadtak volna.

A nemzetközi büntetőbíróság, mint ismeretes, korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen is letartóztatási parancsot adott ki, ugyanakkor Oroszország nem tagja a nemzetközi bíróságnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?