banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Észak-Koreába utazik Vlagyimir Putyin

Kétnapos észak-koreai látogatásra indul kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök. A Kreml bejelentése nyomán a CNN kiemelte: az orosz elnök több mint két évtized után először utazik Kim Dzsongun diktatórikus államába, ami nemzetközi aggodalmat kelt, mert szövetségük elmélyülését jelzi.

Putyin az Ukrajna elleni invázió megkezdése óta ritkán hagyta csak el Oroszország területét, ugyanakkor Kim Dzsongun sem fogadott államelnököt a koronavírusjárvány kirobbanása óta. Akkor gyakorlatilag hermetikusan lezárta az országát, főleg Phenjant, amely amúgy is a világ legelszigeteltebb fővárosa. Tavaly ősszel viszont Kim Dzsongun járt Oroszországban, annak nyomán fellendült a kereskedelem a két szomszédos ország között.

Fotó: Wikipedia

Az Amerikai Egyesült Államok, Dél-Korea és más országok is azzal vádolták meg Észak-Koreát, hogy jelentős katonai támogatást nyújt Oroszországnak, és aggódnak, hogy Moszkva megsérti a nemzetközi szankciókat és segíti Phenjant katonai műholdprogramja fejlesztésében. Az észak-koreai fegyverexportot mindkét ország tagadta, számolt be az Index.hu is a CNN alapján.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?