Nyíltan érvelnek a nukleáris háború mellett Putyin propagandistái

Az orosz állami televízió és a Kreml propagandistái az Ukrajnában zajló háború közepette nukleáris háborút helyeztek kilátásba – írja a Newsweek.

Az Új világ című televíziós műsor Marina Kim, a Duma (az orosz parlament alsóháza) tagja által bemutatott műsor az országot fenyegető nukleáris háború kilátásairól szólt. Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes figyelmeztetését közvetítették, miszerint a Nyugat „elfogadhatatlan és eszkalációs akciói” miatt módosulhat az ország nukleáris doktrínája, amely meghatározza, hogy milyen feltételek mellett vethet be ilyen fegyvereket.

Az adás részletét június 11-én, szerdán osztotta meg az X-en (a korábbi Twitteren) Julia Davis, a Russia Media Monitor megfigyelőcsoport alapítója. „Eközben Oroszországban: prominens személyiségek kifejtették, hogy ha Oroszország nukleáris háborút indít, akkor meg is nyerheti azt” – írta Davis. „Azt is leírták, hogy a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására és leszerelésére szánt pénzeszközöket Oroszország nukleáris képességeinek kiépítésére fordítják.”

A műsor első vendége Alekszandr Dughin, Vlagyimir Putyin orosz elnök befolyásos filozófusa volt, aki a műsorvezetőnek azt mondta, hogy Oroszország „újradefiniálja helyét a világban”. „Országunknak csak egy útja van, vagy nagy lesz, vagy nem fog létezni” – mondta Dughin.

A műsor egy június 7-i szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon készült felvételt mutatott be Putyinról, amikor az orosz elnök azt mondta, hogy országa nukleáris doktrínája „élő eszköz”, amelyet meg lehet változtatni. Oroszország „gondosan figyeli, mi történik körülöttünk a világban, és nem zárjuk ki, hogy változtatásokat eszközöljünk ezen a doktrínán”–- mondta Putyin. Hozzátette: „Ez a nukleáris fegyverek tesztelésével is összefügg.”

Dughin, aki tavaly még „felelőtlennek” nevezte a nukleáris fegyverek bevetéséről szóló szóbeszédet, az Új Világ műsorvezetőjének elmondta, hogy szerinte „a Nyugat egy kórosan beteg civilizáció, amely szemben áll a világ többi részével”, és „a probléma forrása”. „Ahhoz, hogy megvédjük magunkat a Nyugattal szemben, és ne legyünk tehetetlenek ezzel a mániákus civilizációval szemben, amely agresszív, imperialista és gyarmatosító, nukleáris fegyverekre van szükségünk” – jelentette ki Dughin. „Amit az elnök a győzelemről mondott, az nagyon fontos” – tette hozzá. „Oroszországnak győzelem nélkül nincs esélye a hegemónia agressziója, a globális liberalizmus felett. Nem fegyverszünetről vagy tűzszünetről van szó, hanem a győzelemről” – mondta még Dughin.

A műsorvezető beszélt Mihail Kovalcsuk fizikussal is, aki egy Putyinhoz közel álló elitcsoport tagja. Kovalcsuk elmondta, hogy szerinte az atomfegyver „a legfontosabb dolog a világon, a hordozóeszközökkel együtt”. „A Nyugat nem fél Kínától, mert mi vagyunk az egyetlenek, akik radioaktív nukleáris hamuvá változtathatják Amerikát” – mondta Kovalcsuk.

Vlagyimir Putyin orosz elnök már 2022 szeptemberében kijelentette, hogy Oroszország kész lenne atomfegyvereket bevetni „területi integritásának” védelmében.

(Nyitókép: illusztráció: Forrás: Agerpres/EPA)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_fX8C1fFi_KUK_Webbanner_300x250_ANIM_UJ.gif
banner_yJD1hpjB_KUK_Webbanner_970x250_ANIM_UJ.gif
banner_fZuguXC4_KUK_Webbanner_728x90_ANIM_UJ.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?