Lerúgta a szikláról az őt megtámadó medvét egy hegymászó

A férfi azt nyilatkozta, annak köszönheti a megmenekülését, hogy korábban karatézott.

A Japán déli felén található Futago hegy szikláin mászott fel egy férfi, amikor a bokrok közül előbukkant egy medve és rátámadt. Az esetet a férfi bukósisakjára rögzített kamera vette fel, ezen jól látszik és hallatszik, ahogy kétségbeesetten kiabálni kezd, majd ököllel többször az állat fejére üt, majd jó pár méterrel lejjebb rúgja.

A medve többször nekiveselkedik a támadásnak, de végül feladja, a hegymászó pedig biztonságban felér a csúcsra. Később a férfi belátta, hogy ő tolakodott be az állat élőhelyére, de abban a helyzetben nem tudott már mást tenni, mint hogy megvédi magát – írja a TMZ alapján a hvg.hu.

„A korábbi karate- és kevert harcművészeti edzések menthették meg az életemet” – mondta a portálnak a hegymászó.

(Címlapkép: AdobeStock)

Kapcsolódók

Kimaradt?