Kilőtték a Parajdra rendszeresen visszajáró medvét

Az elmúlt három napban összesen 12 alkalommal volt szükség csendőri beavatkozásra Hargita megyei településeken lakott területekre behatoló medvék miatt. A parajdi helyhatóságok a községbe gyakran visszatérő nagyvad kilövetéséről döntöttek.

A Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület vezetője, Mărmureanu-Biro Leonard az AGERPRES-nek hétfőn elmondta, a Parajd környéki medve kilövése előtt a törvényben előírt összes eszközzel megpróbálták eltávolítani az állatot a településről, sikertelenül. A vadász tájékoztatása szerint a medvét korábban többször elűzték a községből, majd más vidékre szállították, ám visszatért Parajdra, és veszélyt jelentett a helyiek és a turisták biztonságára.A nyitókép illusztráció | Fotó: AdobeStock

„Az alpolgármester úr azt mondta: mivel visszatért, és nem fél az emberektől, ki kell lőni” - nyilatkozta Mărmureanu-Biro. Elmondta azt is, hogy a 3 és fél éves példányt az anyja tavaly ősszel kergette el maga mellől. Hozzátette, a vadászok nem szívesen lőtték ki, mert fiatal medvéről volt szó.

”Ez nem vadászat volt, hanem egy beavatkozás, amit meg kellett tenni. Nem örülünk neki, de meg kellett tenni, mert a Parajdot mostantól több mint 100.000 turista fogja felkeresni, akik nem örülnének, ha egy medve jönne feléjük a településen” - jelentette ki. A vadásztársaság vezetője úgy véli, hogy a következő időszakban egyre gyakrabban lesz szükség medvék eltávolítására lakott településekről, mert nagy az állomány, és az állatok éheznek. „Nem az a gond, hogy vannak medvék, hanem az, hogy túlságosan elszaporodtak” - tette hozzá.

A Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség tájékoztatása szerint az elmúlt három napban Csíkszeredába, Székelyudvarhelyre, Varságba, Gyergyóhollóra és Csíkszentdomokosra riasztották a hatóságokat medvék jelenléte miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?