Legalább 150 gyereket raboltak el fegyveresek egy nigériai iskolából

Ismét diákok tömegét rabolták el ismeretlen fegyveresek, feltehetően váltságdíj reményében egy korániskolából Nigéria Niger államában, az ország északi részén - közölték a helyi hatóságok vasárnap.

Az elrabolt gyerekek száma egyelőre nem ismert. December óta hasonló rajtaütések sorozatát követték már el Észak-Nigériában, és több mint 700 gyereket raboltak el hasonló módon.

A nigeri állami rendőrség szóvivőjének elmondása szerint a támadók motorkerékpárral érkeztek, és válogatás nélkül lőni kezdtek, majd magukkal vitték a gyerekeket. Legalább egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült.

„Magam láttam 20-25 állig felfegyverzett embert motoron. Behatoltak az iskolába, és legalább 150 diákot magukkal vittek” - mondta el Abubakar Tegina, az iskola tulajdonosa. Kitért arra is, hogy a korábbi célpontok többségével szemben az övé nem bentlakásos iskola, a diákok nem az intézményben élnek, oda csak tanulni járnak.

A nigeri kormányzó szóvivője elmondta, hogy 11 gyereket a támadók elengedtek, mert ők túl kicsik voltak, és nem tudtak elég gyorsan menni. Elrabolták viszont a diákokon kívül egy busz utasait is.

Egy korábbi tömeges gyermekrablás 14 utolsó áldozatát éppen előző nap engedték el emberrablók Nigériában. Előtte azonban öt másik gyereket megöltek, hogy nyomást gyakoroljanak a szülőkre és az államra, hogy kifizessék a váltságdíjat. A helyi sajtó szerint a gyerekekért 180 millió naira (mintegy 124 millió forint) váltságdíjat fizettek ki.

(Címlapképi illusztráció forrása: UNICEF)

Kimaradt?