Koronavírus-járvány: Izraelben meredeken emelkedik az új fertőzöttek száma

Ismét a márciusi szinten van az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Hétfőn, a korábbiaknál mintegy 40 százalékkal fertőzőbb, delta vírusváltozat megjelenése nyomán tovább terjedt a járvány, s már 501 új vírushordozót azonosítottak az elvégzett 72 896 teszttel. Ez 0,7 százalékos pozitivitási arányt jelent, hasonlóan magas adatokat legutóbb március végén mértek az országban.

Az új fertőzöttek mintegy fele iskolai tanuló, s a pandémia újbóli erősödése miatt már mintegy 50 ezer izraeli tartózkodik otthoni karanténban. Emelkedett a kórházban ápoltak száma is, amely már 73, de továbbra is csak 33 súlyos esetet tartanak nyilván, s 16 ember van lélegeztetőgépen.

Jelenleg egy súlyosan fertőzött, s hat közepesen fertőzött, település van az országban, s ebbe a kategóriába sorolták többek közt Tel-Avivot és Petach-Tikvát is. Tizenhat enyhén fertőzött települést határoztak meg, és 257 helyet továbbra is csak elhanyagolható mértékben vagy egyáltalán nem tartanak fertőzöttnek Izraelben.

Jelentős erőkkel folytatják főként a 12-15 éves korosztályban az oltási kampányt, a 10 és 20 év közötti korosztálynak 36,3 százaléka egyszer, 24,3 százaléka pedig már kétszer is megkapta a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcináját. Az egészségügyi minisztérium kutatása szerint csaknem 30 százalékkal csökkent a Pfizer-oltások hatékonysága mind a fertőzések, mind a tünetek kialakulásának megakadályozásában, de a kórházba kerülés és a súlyos megbetegedás ellen továbbra is 93 százalékos hatékonyságot mértek Izraelben. Ennek köszönhetően továbbra is csak nagyon lassan emelkedik a kórházi ellátást igénylő esetek száma, szemben a korábbi hullámokkal.

A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 milliós lakosságából eddig 5 663 255, 12 évesnél idősebbet már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával. Ez az ország lakosságának 60,9 százalékát jelenti. A pandémia megjelenése óta 843 611 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, az elhunytak száma 6 429.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?