Kórházba került Milos Zeman cseh államfő

Kórházba szállították kedden Prágában Milos Zeman cseh államfőt, ennek konkrét okát azonban sem az elnöki hivatal, sem a kórház nem közölte, személyi jogokra hivatkozva.

A Novinky.cz hírportál rövid videót is közölt az elnök megérkezéséről a prágai központi katonai kórházba, amelyen látható, hogy Zemant tolókocsin vitték be az intézménybe felesége kíséretében.

Az év eleje óta tolószéken közlekedik | Fotó: Agerpres/EPAA 76 éves politikust, akinek második elnöki mandátuma 2023 márciusában jár le, az utóbbi időben már több ízben is kezelték a katonai kórház orvosai. Milos Zeman, akinek cukorbaja miatt komoly problémái vannak a járással, az év eleje óta kizárólag kerekesszéken közlekedik. Tavaly kéztöréssel kezelték, amit akkor szerzett, amikor a Lány kastély elnöki lakosztályában bot nélkül akart a mosdóba menni, és elesett. A koronavírus elleni vakcinát szintén a katonai kórházban vette fel az államfő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A múlt hét végétől a prágai katonai kórházban kezelik Václav Klaus volt cseh államfőt, Zeman elődjét is. Klaust magas vérnyomása miatt pénteken szállították kórházba, hétfőn ugyan hazament, de kedden újabb kivizsgálásra visszatért az intézménybe.

Kapcsolódók

Kimaradt?