Kiszemelték a következő békekonferencia helyszínét az ukránok – az oroszok nem akarnak részt venni

A következő, második nemzetközi ukrajnai békekonferenciát a „Globális Dél" egyik országában fogják megtartani, hogy kifejezze a „világ egységét" az orosz invázióval szemben – jelentette ki Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott interjújában.

Az interjúban, amely csütörtökön jelent meg, és amelyből a The Kyiv Independent című angol nyelvű hírportál pénteken idézett részleteket, az elnöki hivatal vezetője kijelentette: a legfontosabb várakozás a találkozóval kapcsolatosan az, hogy teremtse meg a főbb előfeltételeket az ellenségeskedések leállításához.

„Meg kell állítanunk ezt a háborút, és igazságos békét kell kötnünk" – idézi a nyilatkozatot az MTI.

A tanácskozás időpontját még nem határozták meg, de ukrán kormányilletékesek elmondták, hogy a második ukrajnai békekonferenciát a 2024 novemberében esedékes elnökválasztás előtt szeretnék összehívni. A tanácskozás pontos helyét szintén nem közölték.Az első, svájci békekonferencia | Fotó: Agerpres Az Ukrajna által kezdeményezett első nemzetközi békekonferenciát júniusban tartották meg Svájcban, 87 ország és nemzetközi szervezet részvételével. A tanácskozáson, amelyen számos országot állam- vagy kormányfő képviselt, közös közleményt fogadtak el.

A közlemény egyebek mellett felszólította Oroszországot, hogy helyezze vissza Ukrajna teljes körű ellenőrzése alá a zaporizzsjai atomerőművet, biztosítsa a zavartalan élelmiszergyártást és szállítást Ukrajnában, biztosítson maradéktalan hozzáférést fekete-tengeri és az Azovi-tengeri ukrán kikötőkhöz, engedje szabadon az ukrán hadifoglyokat és szállítson vissza Ukrajnába minden elhurcolt gyermeket. A nyilatkozatot egyebek mellett India, Örményország, Szaúd-Arábia, Líbia, Indonézia, Bahrein, Kolumbia, a Dél-afrikai Köztársaság, Thaiföld, Mexikó és az Egyesült Államok nem írta alá.

Annak ellenére, hogy Oroszország nem kapott meghívót az első tanácskozásra, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök július 31-én kijelentette: ahhoz, hogy a második békekonferenciának legyen esélye a sikerre, Oroszországnak részt kell vennie rajta.

„Úgy vélem – akárcsak a legtöbb ország – a novemberi második békecsúcstalálkozón Oroszország képviselőinek is jelen kell lenniük, különben nem fogunk megvalósítható eredményeket elérni" – mondta Zelenszkij. „Ha az egész világ azt szeretné, hogy ők is üljenek le a tárgyalóasztalhoz, akkor ezt mi nem ellenezhetjük" – tette hozzá.

Oroszország korábban már közölte, hogy nem vesz részt egy második békecsúcson.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?