A Hormuzi-szoros forgalmának akadozása közvetlenül növeli Kína stratégiai és gazdasági sebezhetőségét. Másrészt az olaj- és gázpiaci válság középtávon tovább gyorsíthatja a fosszilis tüzelőanyagokról való globális leválást, ami növelheti a világ Kínától való függőségét.

2026 márciusában a világ arra ébredt, hogy az olaj még mindig a modern gazdaság egyik legkritikusabb erőforrása, ráadásul a kínálatot és rajta keresztül az árakat meghatározza egyetlen, sérülékeny tengeri átjáró sorsa.

A világ energiakereskedelmének egyik legfontosabb ütőere, a Hormuzi-szoros, gyakorlatilag lezárult a február végén kirobbant amerikai–izraeli–iráni konfliktus következtében. Az átjárón keresztül normál esetben a világ olaj- és cseppfolyósított földgáz (LNG) szállítmányainak mintegy ötöde halad át.

Amikor a háború miatt a tankerforgalom leállt, a piac azonnal reagált: a Brent-olaj ára márciusban mintegy 60 százalékkal ugrott meg, ami történelmi rekord.

Trump biztat és fenyegetőzik

Keddre virradóra, hajnali 3 órakor jár le Donald Trump legutóbbi, Iránnak szóló ultimátuma a Hormuzi-szoros újranyitására. Amennyiben a világ egyik legfontosabb olajszállítási útvonala nem szabadul fel, az Egyesült Államok hadserege megsemmisítő csapásokat mér Irán elektromos hálózatára és energiainfrastruktúrájára.

Trump eredetileg 48 órás ultimátumot adott ki március 22-én, amit először 5 nappal, majd újabb 10 nappal tolt ki április 6-ig. A halasztást azzal indokolta, hogy „nagyon jól haladnak” a tárgyalások Teheránnal, bár az iráni fél hivatalosan tagadta a közvetlen egyeztetések tényét.

Április 1-jei televíziós beszédében az amerikai elnök két, egymásnak ellentmondó kijelentést tett. Egyfelől felszólította az európai országokat, hogy „mutassanak bátorságot”, és akár erővel biztosítsák a Hormuzi‑szoros nyitva tartását. Másfelől azt állította, hogy az átjáró „magától újra megnyílik”, ha a háború véget ér, márpedig a katonai misszió hamarosan befejeződik.

A beszéd üzenete egyértelmű: Trump szerint a Hormuzi‑szoros nyitva tartása nem az Egyesült Államok dolga, hanem azoké az országoké, amelyek rá vannak szorulva a Perzsa-öbölből érkező energiahordozókra. Valójában szakértők szerint, bár az Egyesült Államok önellátó az olaj és földgáz tekintetében is, a világpiaci ingadozások az amerikai fogyasztókat sem kerülik el. Mindenesetre az a tény, hogy Trump leválasztja magát egy olyan háború következményeiről, amelyet ő maga indított, teljesen szembemegy azzal, ahogyan az USA korábban a Közel‑Kelet biztonságát kezelte.

A Brent kőolaj ára csütörtökön ismét 108 dollár környékén mozgott, mivel a piacok az amerikai ultimátum lejártát és az esetleges katonai eszkalációt árazzák.

Irán dacol az Egyesült Államokkal, és határozottan elutasítja az amerikai tárgyalási feltételeket. Az iráni katonai vezetés szerint a háború addig tart, amíg „ellenségeik meg nem bánják és meg nem adják magukat”. A teheráni parlament olyan törvénytervezetről tárgyal, amely megtiltaná az ellenséges országok hajóinak áthaladását, és díjat szedne a többiektől – a szoros másik oldalán fekvő Ománnal közösen. A hivatalos narratíva szerint ez „nem korlátozás”, csupán a biztonságos áthaladás biztosítása, viszont gyakorlatilag azt jelentené, hogy Irán de facto ellenőrzést gyakorolna a világ egyik legfontosabb energia‑útvonala felett.

Nagy-Britannia kezdeményezésére 40 ország vett részt egy virtuális találkozón, amelyen egyetértés volt abban, hogy a szorosnak mindenki számára szabadnak kell maradnia. A francia elnök hangsúlyozta: Irán bevonása nélkül nincs megoldás.

COVID-szerű, disztópikus világ

Ázsia egyes országaiban máris üzemanyaghiány alakult ki a Reuters szerint, és a válság hamarosan eléri Európát is, miközben két ENSZ-ügynökség is azt prognosztizálta, hogy egy meredek gazdasági visszaesés megélhetési krízist válthat ki Afrika-szerte.

A legtöbb szakértő egyetért azzal, hogy a szabad hajózás helyreállítása katonai eszközökkel nem lehetséges. És minél tovább húzódik a konfliktus, annál inkább csökken „a konszolidált kimenetelek esélye”.

Noha a Hormuzi-szoros lezárása nagyjából a világpiaci kínálat 20 százalékát érinti mind a földgáz, mind a kőolaj esetében, mindegyik nyersanyag „ellátásának eltérő számtana van” – mutat rá a Másfélfok.hu-n közölt elemzésében Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa.

A cikk részletesen bemutatja, hogy az LNG kiesése hasonló nagyságrendű ugyan, mint az orosz–ukrán háború első három évének gázkiesése, de több okból jobban kezelhető. A gáz kiváltható (pl. szénnel), a hiány szétterül a globális piacon, vannak tartalékkapacitások, és így a globális hiány csak a fogyasztás 2 százaléka. Ezért a cikk szerint a gázpiac „magasabb árak mellett megoldja” a helyzetet. Ezzel szemben az olajpiac rugalmatlan, mivel az olajtermékek fő fogyasztója a közúti közlekedés, amit nem lehet gyorsan kiváltani.

Az egyetlen megoldás: kevesebbet kell fogyasztani, de ez gazdasági visszaesést jelent, ahogy a koronavírus-járvány idején megtapasztalhattuk. Deák szerint egyébként éppen „egy COVID-szerű, disztópikus világot érdemes elképzelni” – azaz olyan mértékű „keresleti alkalmazkodásra” lesz szükség, amilyent az akkori lezárások okoztak, csak ezúttal gazdaságilag elviselhetetlenül magas olajárakkal.

A piac stabilizálása érdekében a világ 32 országa rekordmennyiségű, 400 millió hordónyi stratégiai készletet dobott piacra, de ez csak körülbelül húsz napnyi hormuzi forgalmat pótol. A lépés inkább pánikcsillapító gesztus, mintsem tartós megoldás. Ha a szoros továbbra is zárva marad, a nyugati országok és Kína tartalékai legfeljebb fél évig képesek fedezni a napi 15 millió hordó kiesését. Ez nem jelenti azt, hogy árrobbanás is „vár” hat hónapot. A tartalékokkal nem vagy alig rendelkező, következésképp gyorsan hiányhelyzetbe kerülő fejlődő országok jóval azelőtt elindíthatnak egy piaci pánikot, hogy a fizikai hiány globálisan érezhető lenne – figyelmeztet Deák András.

Zöld átállás újratöltve

A világ nagy importőrei kétségbeesetten próbálják pótolni a kieső közel-keleti olajat. India és Délkelet-Ázsia országai exportkorlátozásokat vezettek be, hogy megvédjék saját ellátásukat. Európa, amely az orosz gázról való leválás óta LNG‑re támaszkodik, Katar kiesése miatt különösen sérülékennyé vált.

Az egyik leginkább érintett ország Kína, amely olajimportjának nagyjából felét a Hormuzi-szoroson keresztül szerzi be. Noha az elmúlt hetekben Irán kivételt tett a Kínába tartó tankerekkel, az átjáró akadozó forgalma a távol-keleti nagyhatalom ellátását is szűkítette. Ha pedig a térség energiainfrastruktúrája sérül – például Trump beváltja fenyegetését az ultimátum keddi lejárta után –, néhány hónapon belül Kínában is olajhiány léphet fel.

A közel-keleti háború tehát közvetlenül növeli Kína sebezhetőségét, de nem éri teljesen felkészületlenül az ázsiai nagyhatalmat. Több évtizedes következetes iparpolitikának köszönhetően ma Kína vezeti a világot a megújuló energia terén. Még ha nem is beszélhetünk a gazdaság teljes „kizöldítéséről” – hiszen a villamosenergia-termelés továbbra is nagymértékben támaszkodik szénerőművekre –, éppen a közlekedést sikerült nagymértékben villamosítani, ami csökkenti az ország olaj- és importfüggőségét. Kínában ma nagyjából minden tizedik autó elektromos, az újautóeladások közel felét teszik ki az elektromos járművek.

Másfelől a mostani válság hosszabb távon növelheti a világ Kínától való függését azzal, hogy felgyorsítja a fosszilis energiahordozókról való globális leválást. A napelemek, akkumulátorok és elektromos járművek gyártását Kína dominálja. Szakértők ugyanakkor rámutatnak: itt nem érvényesül az olaj logikája, ez teljesen más jellegű függés. A megújulókra épülő rendszer nem az energiát, hanem az infrastruktúrát szállítja. Ha a napelemek, turbinák és akkumulátorok már a helyükön vannak, az energia helyben keletkezik. Egy háború vagy blokád nem állítja le a termelést, mert nincs napi szállítási igény. Ezért egy hasonló konfliktus a megújuló‑alapú világban sokkal kisebb gazdasági sokkot okozna.