Kilenc szíriai menekült, köztük nyolc gyerek halt meg egy törökországi lakástűzben

Fotó: AnadoluKilenc szíriai menekült, köztük nyolc gyerek és egy nő halt meg szerdára virradóra egy lakástűzben a törökországi Bursa tartomány Yildirim körzetében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Yakup Canbolat, a tartomány kormányzója a sajtó munkatársainak arról számolt be, hogy kedd késő este, kevéssel éjfél előtt történt a tragédia. A tüzet, amely egy első emeleti lakásban ütött ki, az előzetes vizsgálatok alapján valószínűleg egy kályha okozta - tette hozzá. Canbolat elmondása szerint a lakásban tartózkodó nyolc gyerek közül hatan testvérek voltak. Két unokatestvérük kedden érkezett hozzájuk. A gyerekek életkora 1 és 11 év közötti volt, míg az elhunyt anya 31 évet élt.

A gyerekek apja a tűz kitörésekor Isztambulból tartott hazafelé, ahová egy rokona temetésére utazott. A lángokat látva még próbálta kimenekíteni szeretteit a lakásból, de maga is füstmérgezést kapott. A férfit kórházba szállították, állapota jó.

A család 2017-ben menekült Törökországba a szíriai Aleppótól délre fekvő egyik faluból, amely a háború során megsemmisült. Jelenlegi bursai lakásukba másfél hónappal ezelőtt költöztek.

Törökországban hivatalosan 3,6 millió szíriai menekült él.

Kapcsolódók

Kimaradt?