Kéthetes országos karantént rendeltek el Szlovákiában

Kéthetes országos karantént rendeltek el csütörtöktől Szlovákiában, hogy megfékezzék a világszerte leggyorsabban ott terjedő Covid-19-járványt. A kórházakban ápolt koronavírusos paciensek száma elérte a kritikus szintet, és továbbra is alacsony a népesség átoltottsága.

A kormány csütörtöktől három hónapra szükséghelyzetet rendelt el, amelynek értelmében két hétre kijárási tilalmat is bevezetnek - közölte a kormány ülése után Eduard Heger miniszterelnök.

Vladimír Lengvarsky egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint ez alól kivételt képez a munkába járás (munkáltatói igazolással, az oltatlanok és a betegségen át nem esettek számára kötelező ingyenes teszttel), iskolába járás, az alapvető fogyasztási cikkek és szolgáltatások beszerzése, illetve az oltóhelyre, illetve tesztelésre való elmenetel. A kormány határozottan ajánlja a távmunkát. A kijárási tilalom nem vonatkozik a temetésekre, esküvőkre és keresztelőkre.

"Együtt kell tartanunk a társadalmat. A helyzet komoly" - mondta a kormányfő, aki szerint nagyon fontos az egység az oltottak és az oltatlanok, a kormány és az ellenzék között, valamint a társadalom egészében. A korlátozások - amelyek egyebek mellett az éttermeket és a nem alapvető szükségleteket kielégítő cikkeket árusító üzleteket érintik - az oltottakra és a nem oltottakra egyaránt vonatkoznak - idézte a TASR hivatalos szlovák hírügynökség Richard Sulík gazdasági minisztert. Az iskolák nyitva maradnak, és kötelezővé kívánják tenni a teszteket bennük. "Tíz nap múlva újból értékeljük a helyzetet" - mondta újságíróknak Sulík. Eduard Heger elmondta: az esetleges későbbi enyhítések csak az oltottakra, illetve a Covid-19-betegségből felgyógyultakra vonatkoznak majd.

Idén már voltak érvényben hasonló korlátozó intézkedések Szlovákiában a járvány előző hulláma idején. Az intézkedések a külföldről beutazókra is kötelezőek. "Azért kerültünk ebbe a helyzetbe, mert nem tartották be ezeket az intézkedéseket" - mutatott rá a kormányfő. Heger szerint a szlovák korlátozások szigorúbbak, mint a szomszédos Ausztriában elrendelt járványügyi intézkedések.

Legutóbb tavaly október 1-jétől idén május 14-ig volt érvényben szükséghelyzet Szlovákiában,

Szlovákiában kedden, először a járvány kezdete óta, több mint tízezer napi új fertőzöttet jelentettek, a kórházban ápoltak száma az egészségügyi minisztérium szerint elérte a kritikus szintet, ami azt jelenti, hogy korlátozzák az egyéb ellátásokat, és esetlegesen külföldi segítséget is kérnek. Az Our World in Data című tudományos online kiadvány szerint Szlovákiában nő a leggyorsabban a világon az új fertőzöttek száma a lakosság számához viszonyítva: az elmúlt héten 1 millió lakosra 13 080 fertőzött jutott. Szlovákia után a lista élén több más európai ország áll. A szomszédos Csehországban és Magyarországon szintén rekordszámú növekedést regisztráltak kedden. Ausztriában a héten szintén teljes kijárási tilalmat vezettek be, legalább tíz napra bezárták a nem alapvető üzleteket, a bárokat és kávéházakat. A teljes zárlatra vonatkozó döntés előtt a kormány már elrendelt az oltatlanokra vonatkozó új korlátozásokat a héten, hogy így bírja rá a lakosságot az oltás felvételére.

Sereghajtók között a beoltottak számát illetően

Az 5,5 milliós Szlovákia lakosságának kevesebb mint 50 százaléka (47 %) vette fel a védőoltást: ez a harmadik legalacsonyabb arány az Európai Unión belül, a fertőzöttek és a kórházban ápoltak többségét pedig oltatlanok teszik ki. A járvány kezdete óta a SARS-CoV-2 nevű vírus 631 738 embert fertőzött meg az országban, és az általa okozott Covid-19-betegség következtében 14 056-an haltak meg.

Zuzana Caputová államfő érzelemtől túlfűtött szokatlan hangnemben kedden országos kijárási tilalom haladéktalan bevezetését sürgette, hangsúlyozva, hogy az ország vesztésre áll a Covid-19-cel szemben, és a túlterhelt egészségügyi dolgozók érdekében szükség van karanténra.

A kórházban ápolt koronavírusos fertőzöttek száma elérte a 3200-at, megközelítve a járvány legutóbbi tetőzésekor regisztrált mintegy 3800-at.

Dagmar Sudeková, az egyik legsúlyosabban érintett területen fekvő Zsolna kórházának igazgatóhelyettese kedd este arról számolt be az RTVS közszolgálati rádió és televíziónak, hogy a paciensek több mint 80 százalékát oltatlanok teszik ki, és a kórház valamennyi lélegeztetőgéppel és orvosi oxigénnel ellátott ágya foglalt.

Az egészségügyi tárca szerint országosan a kórházban ápolt koronavírusos betegek közel 83 százaléka nem kapott két adag védőoltást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?