Karantén vár az oltatlanokra Szlovákiában, egyes régiókban az oltottakat is korlátozzák

Karanténba kell vonulniuk az oltatlanoknak Szlovákiában, ahol folyamatosan emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, egyre telítettebbek a kórházak és egyre súlyosabb a nyomás az egészségügyi rendszeren – közölte csütörtökön Eduard Heger szlovák kormányfő, aki egyben újabb korlátozásokat is bejelentett.

A 5,5 millió lakosú országban rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt napokban, ez a szám nyolcezernél tetőzött kedden. A héten jelentették be azt is, hogy kevés szabad ágy maradt az intenzív osztályokon a koronavírusos betegek részére.

„A be nem oltottaknak karanténba kell vonulniuk” – közölte Heger a kormányülés után tartott, a televízióban élőben közvetített sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy az intézkedés célja a kórházakban kialakult válságos helyzet enyhítése. A kormányfő új szabályokat is bejelentett. Ezek értelmében csakis azok mehetnek étterembe, bevásárlóközpontba, nem alapvető élelmiszereket árusító üzletbe, sportlétesítménybe és nyilvános eseményekre, akiket beoltottak, vagy fél éven belül átestek az új típusú koronavírus okozta Covid-19-betegségen.

Az intézkedések hétfőn lépnek életbe, és előreláthatólag három hétig maradnak hatályban, a szomszédos Ausztriában meghozott döntésekkel összhangban.Az oltás felé próbálják terelni a szlovák lakosságot | Fotó: Agerpres/EPA

Szlovákiában eddig a teljes lakosság 45 százalékát oltották be a SARS-CoV-2 vírus ellen, szemben az európai uniós 65 százalékos átlaggal. A járvány kezdete óta 13 725-en haltak meg a Covid-19-betegség következtében.

Vladimír Lengvarsky egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón hozzátette: jelenleg annyira rossz a helyzet, hogy egyes korlátozásokat az oltottaknak is el kell viselniük. A legfertőzöttebb régiókban számukra is korlátozzák az éttermi szolgáltatásokat, a vendéglátóhelyek csak elvitelre szolgálhatnak ki ételt. Az új szabályozások értelmében valamennyi térségben vírustesztre kötelezhetik a dolgozókat a munkahelyükön. Heger közölte: az új korlátozások enyhítésére a jövőben csakis a védőoltásokat felvevők számíthatnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Csütörtöki sajtótájékoztatóján Jaroslav Nad védelmi miniszter bejelentette, hogy a szlovák hadsereg országszerte négyszáz katonát vezényel a koronavírus-járvány elleni küzdelem megsegítésére. A miniszter egyben felszólított minden politikai pártot, hogy ne éljen vissza a helyzettel, és ne szervezzen nagygyűléseket a járvány közepette.

Kapcsolódók

Kimaradt?