Kárpátalja soha nem tartozott jogszerűen Magyarországhoz - állítja egy szlovák történész

Vlagyimir Putyin egy dologban téved: Kárpátalja sohasem tartozott jogszerűen Magyarországhoz – jelentette ki Anton Hrnko szlovák történész. A korábbi politikus annak kapcsán szólalt meg, hogy az orosz elnök a Tucker Carlsonnak adott interjújában úgy fogalmazott: a Kárpátalján élő magyarok vissza akarnak jutni a történelmi országukhoz.

A Magyar Királyság nem volt magyar állam. Éppen az a kísérlet, hogy magyar állammá tegyék volt a fő oka a megszűnésének - indokolta a Mandiner által idézett szlovák történész, hogy véleménye szerint miért is nem tartozott valójában Kárpátalja Magyarországhoz. 

A Putyinnal készült interjúban Carlson Magyarországot is szóba hozta. „Mondta már Orbán Viktornak, hogy megkaphatja Ukrajna egy részét?” − tette fel a kérdést az amerikai konzervatív véleményvezér. „Soha. Soha nem mondtam neki. Egyetlenegyszer sem. Még csak nem is beszélgettünk erről” − szögezte le Putyin. „De valójában biztosan tudom, hogy az ott élő magyarok vissza akartak jutni a történelmi földjükre” − tette hozzá, majd elmesélte egy személyes élményét.

A magyar honfoglalás millecentenáriumi emlékműve a Vereckei-hágó közelében Fotó: Wikipédia

„Valamikor a nyolcvanas évek elején autóval kirándultam az akkori Leningrádból, a Szovjetuniót átszelve Kijeven keresztül. Megálltam Kijevben, majd Nyugat-Ukrajnába mentem. Elmentem Beregszászra, és ott minden város és falu neve oroszul és az általam nem értett nyelven magyarul, oroszul és magyarul volt kiírva. Nem ukránul, oroszul és magyarul. Valamilyen falun hajtottam keresztül, és ott férfiak ültek a házaik mellett, és fekete háromrészes öltönyben és fekete hengeres kalapban voltak. Kérdeztem, hogy ezek valamiféle művészek? Azt mondták nekem, hogy nem, ők nem művészek, hanem magyarok. Kérdeztem, mit keresnek itt? Hogy érti ezt? Ez az ő földjük. Itt élnek. Ez a szovjet időkben volt, az 1980-as években. Megőrizték a magyar nyelvet és az összes nemzeti viseletüket. Ők magyarok, és magyarnak érzik magukat” idézte a Magyar Nemzet az orosz elnököt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?