Jobb élet helyett börtön vár a Romániából kivándorolt magyar férfira

Két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték egy cannabis-ültetvény felügyelése miatt az észak-angliai Bradfordban egy romániai magyar férfit, írja a Bradford Telegraph and Argus helyi lap.

A 30 éves K. I. Sz. Olaszországban nehéz anyagi helyzetbe került, és elfogadta egy bűnszervezet ajánlatát: illegális cannabis-ültetvényre kellett felügyelnie, cserébe 25 százalékot ígértek neki a nyereségből. Mint a rendőrségnek utóbb elmondta, fizették a repülőjegyét Nagy-Britanniába, ahol várták a repülőtéren, és egyenesen a marihuána-gyárként szolgáló házba szállították.

A rendőrség december 16-án ütött rajta, miután arról kaptak jelentést, hogy valaki megpróbált betörni az épületbe. Előzőleg tolvajok valóban betörték a ház ablakait, történetesen éppen a 128 tő cannabist próbálták ellopni. A helyszínre érkező hatóságiak 85 tövet találtak a két hálószobában és további 43-at a padláson. A két őr, K. I. Sz. és egy másik férfi kempingágyakon aludtak a nappaliban.

A büntetlen előéletű romániai férfi őszintén beszámolt a rendőrségnek beszervezése körülményeiről. Ügyvédje szerint a cannabis-gyár készen fogadta, felbérlői jól eltervelt módon használtak ki hozzá hasonló naiv embereket, és nagyon valószínű, hogy nagy csalódás érte volna a bér kifizetésével kapcsolatban.

Két éves börtönbüntetésének letöltése után a férfit automatikusan kitoloncolják az országból.

(Nyitókép: Pixabay.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?