Irániak tízezrei tüntettek Berlinben a teheráni rezsim ellen

A nagyszabású tiltakozó megmozdulásra más országokból is tömegesen érkeztek a résztvevők.

Rendőrségi becslések szerint 80 ezer ember vonult fel szombaton Berlinben iráni zászlókkal és „Nők, élet, szabadság” feliratú transzparensekkel az iráni tüntetők támogatásáért - számolt be a Reuters tudósítása alapján a 444.hu.Iránban is tüntetnek az emberek | Fotó: Agerpres/EPA

A szervezők elmondása szerint a tüntetésre az Egyesült Államokból, Kanadából és az Európai Unió egész területéről érkeztek irániak, a berlini felvonulás lehetett a valaha volt legnagyobb, az Iszlám Köztársaság elleni iráni demonstráció külföldön. A tömeg azt skandálta, hogy „Halál Khameneire” – azaz Ali Khamenei ajatollahra, az ország legfőbb politikai és vallási vezetőjére.

A tiltakozások a 22 éves Mahsza Amini halála miatt robbantak ki Iránban öt héttel ezelőtt, miután a fiatal nőt Teheránban az öltözködési szabályok megsértése miatt letartóztták, és ismeretlen körülmények között feltehetően halálra verték az iszlám köztársaság rettegett erkölcsrendészei.

Egy iráni emberi jogi szervezet szerint eddig több mint 12 ezer embert tartóztathattak le és 250-et gyilkolhattak meg az iráni hatóságok.

Kapcsolódók

Kimaradt?