Sikerként könyveli el az AUR a vasárnapi kormányellenes tüntetést

Sikerként könyveli el a vasárnapi kormányellenes tüntetést a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR). Dan Tanasă AUR-képviselő ugyanakkor felrótta a hatóságok „aránytalan beavatkozását”.

Tanasă egy keddi sajtótájékoztatón leszögezte, a vasárnapi bukaresti tüntetéssel az AUR „bizonyította erejét”, sokkal több embert sikerült mozgósítaniuk, mint arra a hatóságok számítottak, és sikerként könyvelik el a megmozdulást. A képviselő felrótta a hatóságok „aránytalan beavatkozását”, azt, hogy „teljesen indokolatlan és megmagyarázhatatlan módon” a rendvédelmi szervek több száz képviselőjét vezényelték ki a helyszínre.

Fotó: Facebook/George Simion

„A hatóságok teljesen aránytalan reakciójára való tekintettel az AUR vezetői úgy döntöttek, hogy feláldozzák a tüntetést, annál is inkább, hogy a Victoriei téren a rendszer szervezett egy ellentüntetést, amelyet a jelek szerint a csendőrség védett” – fogalmazott.

Rodica Boancă AUR-szenátor a sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány elleni háborújuk nem ért véget ezzel, október 9-én, vasárnap ugyanis újabb tüntetéseket szerveznek, ezúttal a megyeszékhelyeken.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?