„Időskínzás”: több hírességnek is elege van Bidenből

Több híresség is kihátrált Joe Biden mögül a katasztrofálisan sikerült televíziós vita után – írta az Independent. A Magyar Nemzet által idézett brit napilap arról számolt be, hogy Stephen King a közösségi médiában szólította fel visszalépésre az újrázni akaró amerikai elnököt.

„Joe Biden remek elnök volt, de itt az ideje, hogy – az általa oly nyilvánvalóan szeretett Amerika érdekében – bejelentse, hogy nem indul az újraválasztásért” – írta az X-en King. A világ egyik legnépszerűbb írójához egy nem kevésbé híres filmrendező is csatlakozott, a többek között a Harry és Sallyt jegyző Rob Reiner személyében.

A népszerű Lost filmsorozat társalkotója, a saját bevallása szerint is elkötelezett demokrata Damon Lindehof egy véleménycikkben úgy fogalmazott, hogy „Bidennek mennie kell, és a demokratáknak fel kell ébredniük”. Lindehof egyúttal mindenkit arra buzdított, hogy függesszék fel a demokraták támogatását, amíg nem lesz változás a párt élén. A Netflix társalapítója, Reed Hastings egy, a The New York Times amerikai napilapnak küldött e-mailben azt írta, hogy Bidennek „félre kell állnia”.

Nem bíznak Biden győzelmében Fotó: Joe Biden Facebook oldala

A polgárpukkasztó dokumentumfilmjeiről elhíresült Michael Moore még tovább ment, amikor „időskínzásnak” nevezte, hogy a Demokrata Párt továbbra is a kampány folytatására buzdítja Bident. A magyar lap által idézett rendező szerint „szívszorító” volt nézni a televíziós vitán nyújtott teljesítményét. „Miért engedték fel a színpadra ebben az állapotban?” – tette fel a költői kérdést a rendező. A Disney örökösnője, Abigail Disney, a demokraták egyik hűséges támogatója, bár jó emberként jellemezte Bident, arra figyelmeztetett, hogy ha nem történik változás, a republikánusok nyerik majd a novemberi amerikai elnökválasztást. 

Joe Biden pénteken egy választási gyűlésen erősítette meg, hogy nem áll szándékában visszalépni a jelöltségtől az elnökjelölti vitán mutatott gyenge szereplése, valamint az erre vonatkozó felhívások ellenére sem. Az amerikai elnök és a Demokrata Párt nem hivatalos elnökjelöltje a Wisconsin állambeli Madisonban az elnökjelölti versenyre vonatkozó kérdésekre választ adva úgy fogalmazott, hogy „indulok, és újra győzni fogok". Megállapította, hogy vannak, akik ki akarják szorítani a jelöltségből, amire megismételte, hogy marad a versenyben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?