Hatalomváltás jöhet Varsóban: a nyugati fősodorhoz csatlakozhat az új, Donald Tusk féle vezetés   

Egymillióval több szavazatot  kapott a kormányzó konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) az ellenzék vezető erejét képező, Donald Tusk féle Polgári Koalíciónál (KO), mégis minden valószínűség szerint hatalomváltás következik Varsóban. A szakértők ugyanakkor kiemelik: a várható új kormánykoalíciónak nincsenek szélsőségesen progresszív ígéreteik, de a nyugati fősorhoz csatlakoznak majd.       

A választást a Jaroslaw Kaczynski által irányított kormányzó jobboldali PiS nyerte meg 35,38 százalékos eredménnyel, ami 7,64 millió szavazatot jelent. A második legtöbb szavazatot a liberális-konzervatív a Donald Tusk vezette KO kapta, 30,7 százalékot, 6,63 millió szavazatot. A mérleg nyelvét a zöld-liberális Harmadik Út (Trzecia Droga) tömörülés képezi, a maga 14,4 százalékos eredményével, 3,11 millió rájuk adott vokssal. A klasszikus baloldali, szociáldemokrata Új Baloldal (Nowa Lewica) 8,61 százalékot ért el. Az euroszkeptikus, jobboldali Konföderáció (Konfederacja) 7,16 százalékon zárt. 

Mint arról a Világgazdaság beszámolt, a 460 fős szejm, vagyis a kétkamarás lengyel parlament alsóházában a PiS 194 mandátumot szerzett, a KO 157, a Harmadik Út 65, az Új Baloldal 26, a Konföderáció 18 szavazatot. Vagyis a KO–Harmadik Út–Új Baloldal együtt 248 képviselőt küldhet a szejmbe, ami kényelmes többséget jelent. A PiS egymaga hiába szerezte meg a legtöbb parlamenti mandátumot, egyedül, sőt, még a Konföderáció politikusaival sem tudja elérni a 231 fős többséget. 

Sébastien Mauwissen, a lengyel Ordo Iuris Intézet elemzője a Magyar Nemzetnek azt mondta, a PiS megnyerte a választásokat, azonban ez most úgy tűnik, nem elegendő, A két legnagyobb meglepetés egyértelműen a Harmadik Út kiemelkedő szereplése, valamint a Konföderáció alulteljesítése” - fogalmazott a szakértő. Szerinte nem egyértelmű Donald Tusk miniszterelnöki pozíciója, mivel a koalíciós pártok úgy is dönthetnek, hogy egy mindenki bizalmát élvező politikus legyen az új kormányfő. Az elemző nem tart attól, hogy nagyon megromlanának a kapcsolatok Varsó és Budapest között, még annak ellenére sem, hogy Tusk valószínűleg a nyugati fősodorhoz csatlakozva továbbra is támadni fogja Magyarországot. 

Donald Tusk hívei körében Fotó: Donald Tusk Facebook oldala

Mitrovits Miklós, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Kutatóintézetének munkatársa 444 portálnak fontosnak tartotta kiemelni, hogy Lengyelországban nem balliberális kormány lesz, hanem az ultrakonzervatív PiS-t váltja le egy alapvetően liberális-konzervatív koalíció. Az ellenzéki pártoknak az abortusz és az élettársi kapcsolatok kérdésében sincsenek extrém progresszív ígéreteik, azok csupán lengyel szemmel nézve számítanak annak” - mondta a Lengyelország-szakértő. Emlékeztetett arra, hogy a PiS-es lengyel elnöknek vétójoga van, az ellenzéknek pedig biztosan nem lesz háromötödös többsége, így azt nem tudják semlegesíteni. Emiatt nehéz lesz egyes konzervatív törvényeket megváltoztatni. 

Mitrovits szerint ugyanakkor nem lesz problémás a koalíciós kormányzás, mert az elmúlt években sokat közeledtek egymáshoz az ellenzéki pártok, külpolitikájukban például semmilyen eltérés sincs. Úgy véli, ha Tusk lesz a miniszterelnök, rendezni próbálja majd az ukrán-lengyel viszonyt, mely az utóbbi hetekben romlott meg a gabonaszállítmányok miatt, Budapest-Pozsony-Varsó tengely helyett valószínűbb egy Prága-Varsó tengely. A bírósági reformot eltörli majd az ellenzék, így elhárul az uniós források folyósítása előtti akadály. Hatalmas pénzeket hozhat haza Tusk, melyekből választási ígéreteinek egy részét is finanszírozni tudja majd” - fogalmazott Mitrovits Miklós..

Mint elmondta, az elnök hagyományosan a győztes párt miniszterelnök-jelöltjét kéri fel a kormányalakításra, valószínűleg most is Mateusz Morawieczkit fogja. Ha neki nem sikerül, jöhet Donald Tusk. A folyamat viszont akár november végéig is elhúzódhat. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?